Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háború Művészete / HTKA

1595915144

DARPA-újdonság: robotgepárd

2011. március 7. 8:09

Ha fel kéne sorolnunk, hogy mennyi érdekesebbnél érdekesebb (és őrültebbnél őrültebb) szerkezettel rukkolt elő a DARPA az elmúlt években, bizony szép kis listát kapnánk. Az ember sokszor nem is képzelné, hogy mennyi ötlet lakozik a szervezet embereinek fejében, és néha azt hihetnénk: az aktuális masinánál futurisztikusabb vagy hihetetlenebb már semmi nem lehet. Aztán egyszer csak arról olvashatunk a hírekben, hogy a DARPA-nál mégis sikerült felülmúlniuk magukat. Nos, most is éppen ez a helyzet.

1595914817

Hamarosan fellövik a második pilóta nélküli katonai űrrepülőgépet

2011. február 26. 20:25

Világszerte nagy szenzációt keltett 2010 áprilisában a hír, hogy az Amerikai Egyesült Államok felbocsátott egy pilóta nélküli katonai űrrepülőgépet, a Boeing X-37B-t. A program akkor még szigorúan titkosnak minősült, így a pontos célját nem tudhattuk, ám szerencsére mára már több információ is napvilágot látott. Az OVT-1 (Orbital Test Vehicle-1) egészen pontosan 224 napot és 9 órát töltött a világűrben Föld körüli pályán keringve, miközben irányíthatóságát, a fontosabb rendszerek működését és a különféle helyzetekre való reagálását tesztelték.

1595914541

Komplex Humvee-modernizáció

2011. február 23. 20:06

Az minden, a szárazföldi járművek területén kutakodó, és a 21. század első évtizedének háborúit csak egy picit is tanulmányozó ember számára világos, hogy az Egyesült Államok fegyveres erőinél szolgálatban álló, közel 160 000 darab HMMWV (High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle – Nagy Mozgékonyságú Többcélú Kerekes Gépjármű) felett eljárt az idő. Irak és Afganisztán is rámutattak arra, hogy a típus nem megfelelően védett, további páncélzat felhelyezésére pedig a megnövekedett tömeg és az ebből fakadó teljesítmény-csökkenés miatt nincs lehetőség.

1595912725

Irak fegyverkezik

2011. január 14. 9:41

Az iraki védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a közel-keleti ország 2013-ig 13 milliárd dollár értékben vásárol majd fegyvereket az Amerikai Egyesült Államoktól. Mohammed Al Askari vezérőrnagy azt nyilatkozta, hogy Irak képviselői nemrégiben konkretizáltak egy 13 milliárd dolláros szerződést az Egyesült Államokkal, ám 2013-ig még egy, hasonló összegű kontraktus aláírására sor kerül. A pénzt repülőgépek, helikopterek, harckocsik és egyéb páncélozott járművek, valamint hadihajók és rakéták beszerzésére költik.

1595911511

Ismét pihenni kényszerül a USS Port Royal

2010. december 13. 20:47

A Ticonderoga-osztályú cirkálók legifjabb, 1994-ben hadrendbe állított tagja, a USS Port Royal (CG 73) ismét szárazdokkba került. Az igen kínos, 2009 februári esettel ellentétben most nem korallzátony miatt megsérült hajótörzs, hanem az egész Ticonderoga-osztályt sújtó probléma, nevezetesen az alumínium felépítményben keletkező repedések miatt.

1595911235

Átadták az első sorozatban gyártott Pumákat

2010. december 9. 17:13

December 6-án a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) és a Rheinmetall átadta a kettejük koprodukciójában megszülető Puma gyalogsági harcjármű első kettő, már sorozatban gyártott példányát tesztelésre a német államnak. A 2009 júliusi szerződés értelmében mintegy 3,1 milliárd euróért cserébe további 403, azaz összesen 405 Puma-t szállít le a két cég.

1595906133

Ismét új fegyvereket mutat be Irán

2010. augusztus 19. 6:52

Habár a nemzetközi közösség folyamatosan újabb és újabb szankciókat vezet be ellene, és már évtizedek óta katonai embargó alatt áll (legalábbis a nyugati országok részéről), Irán az utóbbi években egyre-másra hozza nyilvánosságra saját fejlesztésű katonai eszközeit. Bár ezek nem kifejezetten nevezhetők potensnek, azért nem szabad figyelmen kívül hagyni őket.

1595906126

Svédország a Patria mellett döntött

2010. augusztus 18. 7:05

A svéd Védelmi Beszerzési Hivatal (FMV) bejelentette, hogy a svéd hadsereg páncélozott szállító járművekre kiírt tenderét a finn Patria csoport terméke nyerte meg, így Svédország 113 darabra adott le megrendelést, emellett pedig ugyanennyire opciót jelentett be.