Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

hadtörténet - 121. oldal

Cikkek
1595988019

Látogatócsúcsot döntött a kiállítás Kecskeméten

2015. február 17. 17:50

Országosan is egyedülálló kiállítással tisztelgett az első világháború katonahősei és ártatlan civil áldozatai emléke előtt a kecskeméti Katona József Múzeum. A Hazatérnek 1914−2014 című tárlat hat és fél hónap alatt közel tizennégyezer látogatót fogadott. A kiállítás anyagát ezekben a napokban szállítják Szegedre, a korabeli tárgyak, dokumentumok és fényképek március közepétől a Móra Ferenc Múzeumban lesznek megtekinthetők.

1595987447

Az első látogató

2015. február 8. 18:41

Február 3-án ismét megnyílt a Hadtörténeti Múzeum, amely tavaly december közepén zárta be kapuit a látogatók előtt. A munka természetesen ez idő alatt sem állt meg, a szakemberek karbantartották a kiállítási anyagokat és felkészültek az idei feladatokra.

1595987440

Szolgálati szakáll

2015. február 8. 9:18

A brit hadsereget – ahogy régen is, úgy ma is − leginkább az elegancia és kimértség jellemzi. Kívülről nézve elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki hétköznapi körülmények között elhagyja a frissen borotvált, friss megjelenést. Még hihetetlenebb a valóság, mégpedig, hogy létezik egy olyan beosztás, amely megköveteli a katonától az arcszőrzet viseletét…

1595987147

Hadihajós gyűjteményt állítottak ki

2015. február 3. 16:21

Dr. Csonkaréti Károly festőművész kiállításának megnyitójával várta a téli szünet után a vendégeket a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum február 3-án, kedden. A művész festményein a vitorlás gőzkorvettek, gőzfregattok mellett első világháborúban szolgált csatahajók, monitorok, rombolók, gyorscirkálók és őrnaszádok elevenedtek meg.

1595987106

Honnan ered ez a szó: gulyáságyú?

2015. január 31. 19:39

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Gulyáságyú és rohamsisak − A Nagy Háború gyomornézetből című kiállításán ma is használt tárgyak, eszközök történetével is szembesülhetünk.

1595986886

Tíz híres utolsó mondat

2015. január 31. 13:21

A történelem fekete, de egyben legnépszerűbb lapjainak egyike a híres emberek utolsó mondatait tartalmazza. Vannak közöttük elég pontosan dokumentáltak, s olyanok is, amelyekről a mai napig tart a vita. Szokásos hétvégi listánkra tíz katonai vonatkozású idézetet választottunk.

1595986506

Hadtörténeti Intézet és Múzeum: túl egy sikeres éven

2015. január 22. 7:17

Rendkívül sikeres volt a 2014-es év, az első világháború kitörésének 100. évfordulója, de a munka idén sem áll meg: múzeumvonat indul Lengyelországba, a felújított Lajta monitor pedig Bécstől Belgrádig hajózna a Dunán. Folytatódik az első világégés magyar veszteséglistájának elkészítése és felépítenek egy 700 négyzetméteres tárlatot a témában – mondta dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott interjújában.

1595986241

Sötétben jöttek, halált szórva

2015. január 19. 9:48

Száz évvel ezelőtt, 1915. január 19-én hajtották végre az első bombázást polgári személyek ellen. Ráadásul nem repülővel, hanem két Zeppelinnel, amelyek vaktában dobták le terhüket.

1595986237

Idén már a hősök napja is kiemelt ünnep

2015. január 19. 8:02

„A nemzeti rendezvények szervezése jó kézben van. A Honvédelmi Minisztérium berkein belül felelős, gondos gazdája van a területnek. A 2014-es rendezvényeket biztonságosan, az ünnepek, emléknapok szellemiségének megfelelő méltósággal tudtuk megszervezni” – mondta a honvedelem.hu-nak adott interjúban Kun Szabó István vezérőrnagy, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

1595986212

Folytatódik a „Hadtörténelmi Délutánok” sorozat

2015. január 16. 17:29

Idén is folytatódik a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) „Hadtörténelmi Délutánok” elnevezésű rendezvénysorozata. Az első alkalommal, január 17-én, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket.