hadtörténet - 160. oldal
A cél a kapcsolatok erősítése
2011. november 3. 19:45
Az első világháborús magyar halottak emlékére szervezett megemlékezésen és szentmisén is részt vett dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki november 1–4. között hivatalos látogatáson a szicíliai Vittoria városában tartózkodott.
Hősök Temploma épül Vácon
2011. november 1. 10:28
A többi között Bocskai Istvánnak, Rákóczi Ferencnek, Damjanich tábornoknak és az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonáknak kíván emlékhelyet állítani Vácon Csuka Tamás nyugállományú dandártábornok, nyugalmazott református tábori püspök. A templom és a hozzá tartozó emlékpark adományokból épül, jelenleg szerkezetkész állapotban van.
Négyezer hősi halottat kutatott fel
2011. november 1. 7:17
A két világháborúban elesett magyar katonák emlékét ápolja Szakonyi István. Tíz év alatt több mint négyezer, Kecskemétről és a város környékéről származó hősi halott nevét kutatta fel. Az elhunytak névsorát nyomtatásban is megjelentette, a Főhajtás című könyvecske eladásából származó félmillió forintot szülőfalujának, Hetényegyházának ajándékozta – a hősök tiszteletére állított emlékmű építésére ajánlotta fel.
A hadisírgondozás össznemzeti ügy
2011. október 31. 7:19
Mindenszentek és halottak napja közeledtével ismét közfigyelmünk középpontjában áll a hazai hadisírgondozás. Hol tart most az egy esztendeje, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumból kiemelt hadisírgondozás ügye, amelyet jelenleg a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal lát el? Erről kérdezte dr. Töll László alezredest, a hivatal igazgatóját a honvedelem.hu.
Újraavatták Szentgyörgyi Dezső repülő zászlós sírkövét
2011. október 29. 7:11
Egy szürke színű, impala gránitból készült korhű Messerschmitt–109 vadászgép kicsinyített mása díszíti október 28-ától, péntektől vitéz Szentgyörgyi Dezső repülő zászlós sírkövét Budapesten, a Farkasréti temetőben. Az új sírdíszt ünnepélyes keretek között avatták fel.
Könyvbemutató a Várban
2011. október 28. 16:33
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága október 28-án, pénteken mutatta be Bakay Kornél „SOMOGYVÁR, Szent Egyed-monostor” című könyvét. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM) tartott rendezvényen – többek között – Hende Csaba honvédelmi miniszter is méltatta a művet.
Az elesett hősökre emlékeztek
2011. október 27. 19:54
„Hamarosan elfogadhatja az Országgyűlés azt az új törvényt, amely régi adósságot törleszt, mert megnyugtató keretet ad majd a hadisírgondozás nemes küldetésének”, mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a budai várban tartott kegyeleti gyertyagyújtáson október 27-én délután.
Egykori törzstiszt emléktárgyait ajándékozták a minisztériumnak
2011. október 25. 15:53
Aszódy Zoltán egykori magyar királyi alezredes hagyatékát adományozta október 25-én, kedden Dávid Szaniszla a Honvédelmi Minisztériumnak, s nyújtotta át személyesen Hende Csaba miniszternek.
Megnyílt a Pákai Erődpark
2011. október 25. 6:31
Hangulatos ünnepség keretében vágta át a Pákai Erődpark géppuskás erődje bejáratánál a nemzetiszínű szalagot Bécs József, a Páka Értékeiért Egyesület elnöke, dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) parancsnoka és Lukács Tibor, Páka polgármestere október 22-én, szombaton.
A katonai hallgatók a „nép fiai” voltak 1956-ban
2011. október 21. 18:13
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére tartottak ünnepi állománygyűlést október 21-én, pénteken a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dísztermében az intézmény vezetői, oktatói, az egyetemi polgárok részvételével. Az eseményen jelen volt dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke is.