Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2094. oldal

Cikkek
1595906759

Újabb merényletek Dagesztánban

2010. szeptember 5. 7:43

Öngyilkos merényletet követtek el Dagesztánban egy katonai egység ellen, és ebben öt ember meghalt, további 32 pedig megsebesült. A merénylő a maga vezette gépkocsit robbantotta fel egy motorkerékpáros lövész egység területén, Bujnakszk város közelében.

1595906759

Befejeződött a vizsgálat a segélyhajó ügyében

2010. szeptember 5. 7:38

Ammánban a hétvégén befejezték vizsgálódásukat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának szakértői, akik a Gázai blokád feltörésére májusban útnak indult török segélyhajó elleni izraeli támadás körülményeit kívánják tisztázni. A szakértők 25 jordániait hallgattak meg abból a 33-ból, akik a Mavi Marmara fedélzetén voltak, amikor azt az izraeli roham érte.

1595906759

Öngyilkos merénylet Kunduzban

2010. szeptember 5. 7:33

Hét embert, köztük négy afgán rendőrt rántott a halálba magával egy öngyilkos merénylő szombaton az észak-afganisztáni Kunduzban – közölte egy kormányzati szóvivő. A tartományi székhelyen, a déli órákban elkövetett robbantásnak tizenhat sebesültje is van.

1595906758

Merénylettervekről beszélt egy német iszlamista

2010. szeptember 5. 7:29

Németországban és más európai országokban elkövetni tervezett merényletekről árult el részleteket egy német iszlamista férfi, akit az amerikai erők Afganisztánban vettek őrizetbe július elejét követően – jelentette szombaton a Der Spiegel című német hetilap.

1595906758

Nem Törökországon keresztül szállítják a fegyvereket

2010. szeptember 5. 7:25

Az iraki kivonulás során az Egyesült Államok nem akar fegyvereket szállítani Törökországon keresztül – jelentette ki szombaton Ankarában Michael Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

1595906758

Izrael fegyverkezéssel vádolja a Hezbollahot

2010. szeptember 5. 6:54

Izrael ellenes fegyverkezéssel vádolta az ország egyesült államokbeli nagykövete helyi idő szerint pénteken a radikális síita libanoni szervezetet, a Hezbollahot. Washingtonban tartott sajtókonferenciáján Michael Oren azt állította, hogy a Hezbollah Libanonban egész falvakat változtatott fegyverraktárrá, és az izraeli határ mentén mintegy 15 ezer rakétát helyezett el.

1595906757

A radikális iszlám a legnagyobb fenyegetés a világon

2010. szeptember 5. 6:49

Tony Blair szerint jelenleg a radikális iszlám jelenti a legnagyobb fenyegetést a világon. A volt brit kormányfő, aki memoárkötetének minapi megjelenése alkalmából adott interjút a BBC rádió Világszolgálatának, kijelentette: a 2001. szeptember 11-ei terrormerényletek arról győzték meg, hogy megváltozott a “kockázat számítási módja”.

1595906757

Loptak az izraeli katonák

2010. szeptember 4. 7:45

Valószínűleg vádat emelnek Izraelben a hadsereg egyik tisztje és két közlegénye ellen azzal a gyanúval, hogy laptopokat és más tárgyakat loptak el a Gázai övezet zárlatát megtörni akaró segélyflottilla török vezérhajójáról annak kikötőbe vontatása után – közölte a hadsereg.

1595906757

Castro ismét egyenruhában beszélt

2010. szeptember 4. 7:38

Fidel Castro, Kuba korábbi vezetője pénteken nyilvános beszédet tartott – az elsőt 2006-os műtéte óta. Ráadásul ismét katonai egyenruhában jelent meg a nyilvánosság előtt – 2006 óta szintén első ízben.

1595906756

Fenyegetőznek a pakisztáni tálibok

2010. szeptember 4. 7:32

A pakisztáni tálibok pénteken azzal fenyegetőztek, hogy “rövidesen” támadásokat indítanak az Egyesült Államokban és Európában, egyúttal elítélték, hogy Washington a minap felvette szervezetüket a terrorista csoportokról készített feketelistájára.