Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2168. oldal

Cikkek
1595902566

Német katonai sírokat gyaláztak meg

2010. május 30. 10:06

Az elzászi Guebwiller temetőjében, amely a francia-német határvidék egyik legnagyobb közös francia-német katonai temetője, összesen 95 német sírt tettek tönkre ismeretlen tettesek. A sírok egy részéről letörték a keresztet, más sírokat feldöntöttek, egyre pedig gyalázkodó feliratot festettek.

1595902555

Megállapodtak az atomsorompó utókonferenciáján

2010. május 29. 19:06

Brüsszel és Irán egyaránt üdvözölte szombaton az atomsorompó-szerződést (NPT) aláíró államok New York-i utókonferenciáján elfogadott zárónyilatkozatot, amely egyebek mellett a Közel-Kelet atomfegyver-mentesítését szorgalmazza.

1595902555

Az elfoglalt halászhajó újabb támadásokra szolgál

2010. május 29. 18:53

Elfoglaltak egy jemeni halászhajót szomáliai kalózok, és tovább indultak vele a nyílt tenger felé, feltehetőleg újabb támadásokra készülve – jelentette be a jemeni belügyminisztérium. A jemeni parti őrség elmondta, hogy a tengeri rablók Jemen déli partja közelében csaptak le a Mukalla kikötője felé tartó hajóra, amelynek fedélzetén kilenc ember tartózkodott.

1595902555

Támadást fontolgat az Egyesült Államok

2010. május 29. 18:36

Az amerikai hadsereg vezetői mérlegelik annak a lehetőségét, hogy önállóan katonai csapást hajtanak végre a pakisztáni tálibok ellen, ha az Egyesült Államok területén a tálibokhoz köthető terrorcselekményre kerülne sor – jelentette a Washington Post című amerikai lap.

1595902552

Érdekes véletlen – egyszerre hibásodtak meg a hajók

2010. május 29. 18:28

Meghibásodást észleltek a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla két hajóján, a segélyakció szervezői szabotázsra gyanakodnak. Mint a Free Gaza mozgalom egyik szervezője szombaton a ciprusi Larnakában elmondta, mindkét hajó kormányszerkezete egyidejűleg hibásodott meg, mégpedig „gyanús körülmények között”.

1595902551

Irán felszereléseket tüntetett el?

2010. május 29. 18:24

Az egyik iráni laborban vizsgálódó ENSZ-atomellenőrök nemrég felfedezték, hogy hiányzik néhány felszerelés, melyet az iráni kutatók eddig használtak a kísérletek során – jelentették diplomaták pénteken. Az iszlám köztársaságban vizsgálódó ellenőrök titkos atomfegyver-fejlesztésre utaló jeleket keresnek.

1595902551

Maoista lázadók okozták az indiai vonatbalesetet?

2010. május 29. 18:16

Száztizenöt holttestet emeltek ki közép-európai idő szerint szombat délutánig az Indiában péntekre virradó éjjel kisiklott és tehervonattal ütközött személyvonat roncsai közül – jelentette be Srikumar Muherdzsi polgári védelmi államminiszter. Az egymásba rohant vonatok roncsainak szétvágása és átvizsgálása még szombaton is tartott, több mint 30 órával a szerencsétlenség után.

1595902549

Guantánamón őrizték a jemeni al-Kaida főnökét

2010. május 29. 6:06

A guantánamói amerikai támaszponton őrizték négy évig az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik jemeni vezetőjét, mielőtt 2006-ban elengedték – derült ki egy videofelvételből, amelyet az al-Kaida készített, és az al-Arabíja tévétársaság sugárzott. A 31 éves szaúdi Ahmed al-Gamdi 15 hónapja szerepel a Szaúd-Arábia által leginkább keresett 85 személy listáján.

1595902548

Szabadlábon a pakisztáni atombomba atyja

2010. május 29. 6:04

Szabad embernek nyilvánította a korábban gyakorlatilag házi őrizetre ítélt Abdul Kádir Hán pakisztáni atomtudóst a lahori táblabíróság. Kádir Hán 2004-ben egy televíziós nyilatkozatban beismerte, hogy nukleáris technológiát adott el Iránnak, Észak-Koreának és Líbiának.

1595902548

Sértik a Patriotok az orosz-NATO alapszerződést?

2010. május 29. 6:03

Ha az amerikai Patriot-rakéták lengyelországi telepítése folyamatossá válik, az sértené az 1997-ben kötött NATO-orosz alapszerződést – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes pénteken. A diplomata természetesnek mondta, hogy a Patriotok telepítése Moszkva aggodalmát váltja ki.