Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2176. oldal

Cikkek
1595902240

Több mint ezer év börtönt kaptak fejenként

2010. május 21. 15:23

Egyenként több mint ezer év börtönre ítélte a spanyol Nemzeti Bíróság az ETA baszk szeparatista szervezet három tagját a madridi repülőtéren négy éve elkövetett pokolgépes merényletért, amely két ember halálát okozta, és megtorpedózta a kormány ETA-val folytatott béketárgyalásait.

1595902239

Visszatérhet a nyugalom Bangkokba

2010. május 21. 13:44

A thai hadsereg befejezi a főváros, Bangkok központjában folytatott biztonsági műveleteit péntek délutánra, két nappal az után, hogy felszámolta a vörösinges tüntetők elbarikádozott táborhelyét. A kijárási tilalom második éjszakája után pénteken reggel semmilyen komolyabb fővárosi incidensről nem érkezett hír.

1595902239

Szöul megfontolt választ ígér

2010. május 21. 13:39

Szöul “megfontolt” választ fog adni arra, hogy Észak-Korea március végén elsüllyesztette Cshonan nevű hadihajóját – közölte Ri Mjong Bak dél-koreai elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülése után. Az államfő “katonai provokációnak” nevezte az esetet, amely sérti az ENSZ alapokmányát és a két ország közötti tűzszüneti megállapodást is.

1595902236

Igazi hősként halt meg a vadászpilóta

2010. május 21. 8:21

Egy vadászpilóta meghalt, oktatója sikeresen katapultált, amikor a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány területén gyakorlórepülés közben motorhiba miatt lezuhant a gépük; a baleset még május 6-án történt, de a Hszinhua hírügynökség csak pénteken számolt be róla.

1595902236

Uráncsere: Teherán visszatáncol?

2010. május 21. 6:37

Irán érvénytelenítheti uránja egy részének külföldre szállításáról Törökországgal és Brazíliával kötött megállapodását, ha az ENSZ Biztonsági Tanács újabb szankciókat vezet be ellene. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön felszólította Iránt, hogy tárja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) elé az iráni-brazil-török uráncsere-ügylet részleteit.

1595902236

Fegyvereladási tilalommal a drogmaffiózók ellen?

2010. május 21. 6:35

A sorozatlövő támadófegyverek eladásának megtiltását kérte az Egyesült Államoktól a mexikói elnök, aki szerint az ilyen fegyverek miatt vesztette 23 ezer ember az életét a mexikói drogháborúkban 2006 óta. Felipe Calderón elnök erről az amerikai kongresszusban beszélt csütörtökön, állami látogatása második napján.

1595902235

Három izraeli légicsapás Gázára

2010. május 21. 6:33

Az izraeli légierő három csapást mért csütörtökről péntekre virradóra a Gázai övezetre – közölték szemtanúk és palesztin biztonsági források. A rakéták az övezet egyik északi, elhagyatott valamint, két déli térségét érték. Sebesültekről nem tudni.

1595902235

Bejelentik, ha ballisztikus rakétát indítanak

2010. május 21. 6:32

Az Egyesült Államok beleegyezett, hogy előre bejelentse a többi országnak, ha ballisztikus rakétát indít. A döntés az Oroszországgal áprilisban aláírt fegyvercsökkentési megállapodásra támaszkodik, és hasonló intézkedés meghozatalára ösztönzi Moszkvát – mondták az üggyel foglalkozó diplomaták.

1595902235

Lemondott az amerikai nemzeti hírszerzés feje

2010. május 21. 6:30

Benyújtotta lemondását Dennis Blair, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgató Barack Obama elnöknek, aki elfogadta azt. Miután hetek óta egyeztetések folytak a hírszerző főnök távozásáról, Obama fogadta Blairt, aki közölte lemondási szándékát, és az elnök elfogadta – közölte az ABC hírcsatorna névtelenséget kérő kormányforrásokra hivatkozva.

1595902228

Túszul ejtették a kirgiz védelmi minisztert

2010. május 20. 11:25

Tüntetők túszul ejtették csütörtökön a kirgiz ügyvezető kormány védelmi miniszterét és a helyi megyei vezetőt a dél-kirgizisztáni Dzsalálábádban – közölték szemtanúk, akik szerint a tiltakozók súlyosan bántalmazták a tárcavezetőt. Dzsalálábádban az éjszaka folyamán nyugalom volt, de csütörtök reggel ismét rendbontások kezdődtek.