Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2175. oldal

Cikkek
1595902247

Washington és Moszkva megegyezett

2010. május 23. 7:43

Az amerikai kormány már nem ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország ne szállíthasson fegyvereket Iránnak – írta a The New York Times. A lap szerint Washington néhány nappal azt követően adta “áldását” orosz légvédelmi rakéták exportjára, hogy a két nagyhatalom egyetértésre jutott az iszlám köztársasággal szembeni újabb szankciókról.

1595902246

Obama ismét az összefogás mellett tett hitet

2010. május 23. 7:41

Az Egyesült Államok nem cselekedhet a saját szakállára nemzetközi téren – hangoztatta az amerikai elnök szombaton, amikor kormánya új nemzetbiztonsági stratégiáját körvonalazta. Barack Obama a West Point-i katonai akadémia hallgatói előtt mondott beszédében a nemzetközi együttműködést állította külpolitikájának a középpontjába.

1595902246

Gyermekkínzó szervezetekről állítottak össze listát

2010. május 22. 13:11

Az ENSZ első ízben nevezi meg azokat a kormányzati erőket és félkatonai szervezeteket, amelyek gyermekeket toboroznak, erőszakolnak és csonkítanak meg a harmadik világban zajló fegyveres konfliktusok során. A dokumentumról és általában a fegyveres konfliktusokba belekényszerített gyermekekről júniusban kezdődik vita a világszervezetben.

1595902245

Tagadják a béketárgyalásokat a tálibok

2010. május 22. 13:09

Az afganisztáni tálibok tagadják, hogy béketárgyalásokat folytatnának a kormánnyal a Maldív-szigeteken, ahol az afgán közélet mintegy ötven befolyásos szereplője gyűlt össze pénteken egy lázadó szervezet meghívására.

1595902245

Drónnal öltek szélsőséges fegyvereseket

2010. május 22. 13:07

Tíz embert, közte két külföldi fegyverest ölt meg vasárnap a pakisztáni-afgán határtérségben egy amerikai rakéta, amelyet egy pilóta nélküli repülőgép lőtt ki – közölték helyi hírszerzési illetékesek szombaton. A péntek késő esti támadás egy helyi lakos épületét érte Boja településen Mirámsáhtól, Észak-Vazirisztán régió legnagyobb városától nem messze.

1595902244

A török békeerőfeszítéseket méltatták

2010. május 22. 8:07

Az ENSZ-főtitkár pénteken Isztambulban méltatta Törökországnak a világbéke érdekében tett erőfeszítéseit, egyúttal biztatta Ankarát, hogy legyen aktívabb saját külpolitikai konfliktusainak megoldásában.

1595902244

Robbantásos kivégzés Pakisztánban

2010. május 22. 8:05

Egy pakisztáni nyilvános kivégzés keretében tálib fegyveresek felrobbantottak két férfit, akiket azzal vádoltak, hogy az Egyesült Államoknak kémkedtek. A kegyetlen kivégzés csütörtök éjjel történt több tucat ember előtt az ország északnyugati részén fekvő Észak-Vazirisztánban, amely az al-Kaida harcosok és a tálibok egyik fő menedékhelye.

1595902243

Legalább 22 embert ölt meg az autóbomba

2010. május 22. 8:04

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása legalább huszonkét embert megölt, további ötvenhármat pedig megsebesített pénteken az észak-iraki Dijála tartományban – közölte a rendőrség.

1595902243

Tokióból üzent Kimnek az amerikai külügyminiszter

2010. május 22. 8:01

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter tokiói látogatásán hangsúlyozta: egyértelműen Észak-Korea tudtára kell adni, hogy provokatív viselkedésének következményei lehetnek. Az amerikai diplomácia vezetője kijelentette: a nemzetközi közösség nem hagyhatja válasz nélkül, hogy Észak-Korea március végén elsüllyesztette a Cshonan nevű dél-koreai korvettet.

1595902243

Irán megkapja az orosz rakétarendszert

2010. május 22. 7:54

Oroszország a Teherán elleni beharangozott újabb szankciók ellenére is leszállítja Iránnak az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert – közölte pénteken az orosz Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnöke. Mihail Margelov szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezete nem fogja érinteni a már hatályos orosz-iráni megállapodásokat.