Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2177. oldal

Cikkek
1595902227

Elfogták az ETA katonai vezérét

2010. május 20. 9:59

Franciaország délnyugati részén, a spanyol határ közelében csütörtökön elfogták a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szervezet három feltételezett tagját, köztük a szakadár csoport katonai vezetőjét – közölte a spanyol rendőrség.

1595902226

A FARC Brazíliából is kap utánpótlást?

2010. május 20. 8:22

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali szervezet vélhetően Brazília területéről is kap utánpótlást – jelentette ki szerdán Gabriel Silva kolumbiai védelmi miniszter egy rádiónak adott nyilatkozatban. A tárcavezető szerint Bogotá olyan értesülések birtokába jutott, amelyek arra utalnak, hogy a gerillák egyik hátországa Brazília amazonasi területe.

1595902226

Abbász az amerikai elnöki megbízottal tárgyalt

2010. május 20. 6:15

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke fogadta George Mitchell amerikai elnöki különmegbízottat. Mitchell és Abbász először találkozott az izraeli-palesztin közvetett béketárgyalások május 9-i megindítása óta. A megbeszéléseken a palesztin állam határainak kijelölésére és a biztonsági kérdésekre összpontosítottak – közölte Száeb Erekát palesztin főtárgyaló.

1595902226

Hágában Mladic naplói

2010. május 20. 6:12

Szerbia átadta a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai parancsnok naplóit – jelentette szerdán a szerb sajtó. A tájékoztatás szerint a szerb rendvédelmi erők február végén találták meg a naplókat, amikor átkutatták Mladic feleségének belgrádi lakását.

1595902225

A horogkereszt mint a balti kultúra jelképe

2010. május 20. 6:11

Egy litván bíróság szerdai ítélete szerint a horogkereszt részben litván kulturális örökség, és közszemlére tétele nem büntethető. Klaipeda kikötőváros bírósága ezzel elutasította azt a keresetet, amelyet a február 16-i függetlenségi ünnep néhány résztvevője nyújtott be, akik nehezményezték, hogy négy férfi horogkeresztet ábrázoló pajzzsal vonult fel.

1595902225

Autókereskedő segítette az al-Kaidát

2010. május 20. 6:09

Egy marokkói születésű amerikai állampolgár szerdán egy szövetségi bíróságon bevallotta, hogy pénzküldeményekkel segítette az al-Kaida szervezetet. A 32 éves Khalid Ouazzani – aki használtautó-kereskedőként kereste a kenyerét – a Missouri állambeli Kansas City bíróságán vallotta magát bűnösnek több, terrorizmushoz kapcsolódó vádpontban.

1595902225

Több helyen is robbantani akart Faisal Shahzad

2010. május 20. 6:07

A New York-i Times Square-en kívül más lehetséges célpontokat is kiszemelt az a pakisztáni születésű amerikai férfi, aki május 1-jén egy autóba rejtett pokolgépet kísérelt meg felrobbantani New York legforgalmasabb kereszteződésében. Faisal Shahzad több manhattani célpontot is kiszemelt magának a nyomozás jelenlegi állása szerint.

1595902224

Kaczynski-gép: idegenek voltak a pilótafülkében

2010. május 20. 6:04

A személyzethez nem tartozó idegenek is voltak a lengyel kormánygép pilótafülkéjében, mielőtt az 96 emberrel a fedélzetén április 10-én lezuhant volna Szmolenszknél – közölte szerdán Moszkvában az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) elnöke, aki hangsúlyozta, hogy nem volt sem terrorcselekmény, sem robbanás, sem tűz a szerencsétlenül járt gép fedélzetén.

1595902212

Bangkok lángokban áll, mi jöhet még?

2010. május 19. 14:57

Felkelés rémképét vetítette előre Thakszin Sinavatra volt thaiföldi kormányfő a brit hírügynökségnek nyilatkozva szerdán, miután a biztonsági erők hozzáláttak a tüntetők által megszállt bangkoki negyed fegyveres erővel való visszafoglalásához. „Egy elmélet szerint a katonai leszámolás általános haragot vált ki, s ezekből a megbántott emberekből gerillaharcosok lesznek” – mondta a telefoninterjúban Thakszin.

1595902212

Tízezrek tüntetnek Bukarestben

2010. május 19. 14:26

A román rendfenntartó erők adatai szerint mintegy 30 ezren tüntetnek Bukarestben szerda délelőtt a kormánypalota előtti téren. Románia legnagyobb szakszervezeti szövetségei azért hirdették meg közösen a nagyszabású megmozdulást, hogy tiltakozzanak Emil Boc kormányának bejelentett drákói jövedelemcsökkentő intézkedései ellen.