Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2181. oldal

Cikkek
1595901930

Hosszú hónapok után engedték szabadon

2010. május 16. 13:46

Elhagyhatta Iránt, és úton van hazafelé az a fiatal francia nő, akit összeesküvés vádjával tartóztattak le az iráni hatóságok a tavaly júniusi vitatott elnökválasztást követő tüntetések idején – közölte vasárnap Párizsban a francia elnöki hivatal.

1595901930

Vaklárma volt a vészhelyzeti légiriasztás

2010. május 16. 13:26

Kanadai vadászgépek szálltak fel riasztásra, hogy kíséretet adjanak egy hongkongi repülőgépnek, amely “potenciális vészhelyzetbe” került – közölte szombaton az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD). A vészjelzés azonban később vaklármának bizonyult.

1595901929

Új páncélosokat kapnak a magyar katonák

2010. május 16. 7:36

Többek között új, páncélozott gépjárműveket és egyéb eszközöket kap Magyarország az amerikai védelmi minisztérium felajánlásaként – mondta Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke az afganisztáni Mazari-Sarifban. A Pentagon pontosan 9,98 millió dollárnyi eszközzel támogatja a honvédséget.

1595901929

Emberek tucatjait rabolták el a pakisztáni szélsőségesek

2010. május 16. 7:34

Mintegy hatvan embert raboltak el feltételezhetően pakisztáni szélsőségesek szombaton az ország északnyugati vidékén. Fegyveresek először megszerezték a kurrami körzetben működő kormányerők négy járművét, majd rendőregyenruhába öltözötten megállítottak egy civileket szállító gépkocsioszlopot, és magukkal vittek több tucat embert.

1595901928

Fel akarták gyújtani a Mohamed-karikaturista házát

2010. május 16. 7:33

Ismeretlenek megpróbálták felgyújtani annak a svéd karikaturistának a házát, aki felháborodást váltott ki a muzulmán világban a Mohamed prófétát kutyatesttel ábrázoló, 2007-ben készült művével. Lars Vilks a péntek éjjel történt támadás idején nem tartózkodott dél-svédországi, nyhamnslagei otthonában.

1595901928

Thaiföld: egyik fél sem hátrál

2010. május 16. 7:29

A legfrissebb adatok szerint nyolcan haltak meg a kormányellenes tüntetők és a katonák szombati összecsapásaiban Bangkokban, a sérültek száma pedig megközelíti az ötvenet. A harcok kiújulása, csütörtök este óta összesen 24-en veszítették életüket és 187-en sebesültek meg.

1595901928

Közösen emlékezett a Hamász és a Fatah

2010. május 16. 7:01

A palesztinok két legerősebb, egymással rivalizáló szervezete közös megemlékezést tartott szombaton, a “katasztrófa napján”, az izraeli államiság kikiáltásának 62. évfordulóján.

1595901927

Enyhülés a görög-török viszonyban?

2010. május 15. 13:31

A kétoldalú viszonyban régóta fennálló feszültség csökkentéséről és a fegyverkezésre szánt összegek kölcsönös csökkentéséről tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteken Athénban. Erdogan megbeszélést folytatott Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel.

1595901927

Meg akarták ölni Obamát?

2010. május 15. 13:27

Barack Obama is célpontja volt azoknak az iszlamista szélsőségeseknek, akiket nemrég fogott el az indonéz rendőrség egy jakartai terrorellenes szakértő szerint. Az amerikai elnök a jövő hónapban Indonéziába látogat. A szigetország rendőrsége számos szélsőségest fogott el vagy ölt meg, és egy kiképzőtáborukra is rábukkant Aceh tartományban.

1595901926

A Times Square-i merénylő egy segítőjét foghatták el

2010. május 15. 8:11

A pakisztáni rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a feltételezések szerint segítségére volt Faisal Shahzadnak, a május elsejei New York-i merénylet elfogott gyanúsítottjának. A letartóztatott pakisztáni állampolgár állítólag bizonyítékokkal szolgált arra, hogy a merényletkísérletet a dél-ázsiai országban működő tálibok szervezték meg.