Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2183. oldal

Cikkek
1595901917

205 milliót kért Obama az izraeli Vaskupolára

2010. május 14. 9:53

Barack Obama amerikai elnök 205 millió dollárt kért a kongresszustól, amelyből egy izraeli rakétavédelmi rendszer előállítását és telepítését gyorsítanák – közölte a Fehér Ház. A rakétavédelmi rendszer a libanoni síita Hezbollah, illetve a Hamász iszlamista palesztin szervezet esetleges rakétatámadásaitól védi Izraelt.

1595901917

Börtönnél robbantottak Görögországban

2010. május 14. 8:54

Nagy erejű pokolgép robbant csütörtök este a görög főváros nyugati részében egy szigorúan őrzött börtön előtt. Két ember könnyebben megsérült, több környékbeli bolt és lakóház megrongálódott. A korüdalloszi börtönben többek között egy szélsőbaloldali csoport tagjait tartják fogva.

1595901916

Meghalt két NATO-katona Afganisztánban

2010. május 14. 8:44

A NATO két katonája halt meg csütörtökön Afganisztánban. A lázadókkal vívott harcban esett el Afganisztán keleti részén a NATO egyik katonája, egy másik életét pedig út mentén elhelyezett pokolgép oltotta ki az ország déli felén – közölte pénteken az észak-atlanti szervezet.

1595901916

Háborús bűnökkel vádolják Obamát

2010. május 14. 7:10

Háborús bűnök és emberi jogsértések elkövetésében való cinkossággal vádolják Barack Obamát amerikai baloldali színészek és értelmiségiek a pénteki sajtóban megjelenő kiáltványukban. “A bűncselekmény bűncselekmény, bárki is követi el” – áll a George Bush és Barack Obama körözött bűnözők fotójára emlékeztető képmásával illusztrált kiáltványban.

1595901916

Újabb gyanús autó Manhattanben

2010. május 14. 7:08

Gyanús gépkocsit vizsgál a New York-i rendőrség, amely az Union Square közelében áll – jelentette péntek reggel az ABC amerikai hírtelevízió.

1595901915

Pattanásig feszült a helyzet Thaiföldön

2010. május 14. 7:06

Thaiföldön újabb 15 tartományra terjesztették ki a főváros környékén már érvényben lévő rendkívüli állapotot. A hadsereg szóvivője szerint a válság megoldásához volt szükség arra, hogy a kormány kihirdesse a rendkívüli állapotot 15 északi és északkeleti tartományban, és ezzel megakadályozza a tüntetők tömeges mozgósítását.

1595901915

Times Square-bomba: Bostonba vezetnek a szálak

2010. május 14. 7:04

Több személyt letartóztattak Bostonban a május 1-i New York-i pokolgépes merényletkísérlettel kapcsolatban – közölte az amerikai igazságügy-miniszter. Eric Holder egy kongresszusi meghallgatáson számolt be arról, hogy a nyomozás szálai Massachusetts fővárosának északkeleti részébe vezettek, ahol házkutatásokat tartottak és néhány embert őrizetbe vettek.

1595901915

Lövöldözés Irak és Irán határán

2010. május 14. 7:02

Másfél órás fegyveres összetűzés volt csütörtökön este iraki és iráni határőrök között a kurdisztáni határvidéken; egy iraki tiszt fogságba esett – jelentette be Ahmed Diszkara iraki tábornok a Bagdadtól mintegy 300 kilométerre északkeletre fekvő Szulejmáníjában.

1595901914

Afganisztán már több pénzbe kerül, mint Irak

2010. május 14. 7:00

Az Egyesült Államok által az afgán háborúra költött havi pénzösszeg nagysága már meghaladja az iraki háború költségét – közölte a Pentagon. Először fordul elő, hogy a 2001-ben indított afganisztáni hadműveletek költségei meghaladják a 2003-ban kezdődött iraki háborúét.

1595901914

Iránról egyeztetett Obama és Medvegyev

2010. május 14. 6:39

Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök az Irán elleni új szankciókkal kapcsolatos egyeztetések felgyorsításáról állapodott meg . A két elnök a másfél órás telefonbeszélgetés során kifejezte: utasítani fogják tárgyalóikat, hogy tegyék intenzívebbé az Irán elleni ENSZ-büntetőintézkedések elfogadását célzó erőfeszítéseket.