honvedelem.hu / MTI - 348. oldal
Donald Trump: „Jó érzéseim vannak”
2018. június 11. 19:02
Donald Trump amerikai elnök Szingapúrba érkezve kijelentette, hogy „nagyon jó érzései” vannak a Kim Dzsong Unnal tartandó csúcstalálkozójával kapcsolatban és a világ szerinte „izgalmas napnak” néz elébe.
Rakétát lőttek ki a húszik Szaúd-Arábiára
2018. június 11. 17:35
Rakétát lőttek ki a jemeni húszi felkelők a közel-keleti ország polgárháborújába beavatkozó Szaúd-Arábia területére, a becsapódásban három szaúdi civil meghalt: a rakéta kilövését és annak halálos kimenetelű becsapódását a dél-nyugati Dzsizán város térségében a nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán harcoló, Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció is megerősítette – jelentette a szaúdi média.
Donald Trump is megérkezett Szingapúrba
2018. június 11. 8:02
Kim Dzsongun észak-koreai vezető után Donald Trump amerikai elnök is megérkezett a délkelet-ázsiai szigetországba. A két államfő június 12-én találkozik a Sentosa szigetén található Capella Hotelben. A történelmi jelentőségű összejövetel során először ül tárgyalóasztalhoz hivatalban lévő amerikai elnök az észak-koreai vezetővel.
Vadászrepülőket és harci járműveket vásárol Bulgária másfél milliárd euróért
2018. június 10. 19:30
Jóváhagyta a bolgár parlament a hadsereg korszerűsítésére vonatkozó tervet, amelynek értelmében a balkáni ország 1,5 milliárd euró (mintegy 480 milliárd forint) értékben 16 új vagy használt vadász-repülőgépet és 150 páncélozott járművet szerez be a következő években.
Az Iszlám Állam részben visszafoglalta al-Bukamal városát
2018. június 10. 17:02
Az Iszlám Állam terrorszervezet részben visszafoglalta egyik korábbi fellegvárát, al-Bukamal városát Szíriai keleti részében – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Meghalt egy amerikai katona Szomáliában
2018. június 10. 14:34
Meghalt egy amerikai katona és négy másik megsebesült az al-Shabaab dzsihadista szervezettel folyatott fegyveres harcban Szomália dél-nyugati részén: a katonák a dzsihadisták elleni műveletben vettek részt a szomáliai és kenyai fegyveres erők mintegy 800 tagjának oldalán, amikor azok aknavetőkkel és kézifegyverekkel tüzet nyitottak rájuk – közölte az amerikai hadsereg.
A tálibok is tűzszünetet hirdettek a ramadánt lezáró ünnep alkalmából
2018. június 10. 9:38
Háromnapos tűzszünetet hirdettek szombaton az afganisztáni tálibok a ramadánt lezáró íd al-fitr nevű ünnep alkalmából június 9-én, szombaton, két nappal azután, hogy Asraf Gáni afgán elnök is a harcok felfüggesztéséről tett bejelentést. A tálibok kikötötték, hogy szüneteltetik ugyan a harcokat az afgán biztonsági erők ellen, de a külföldi erőkre ez nem vonatkozik, ellenük folytatják a hadműveleteket.
Az amerikai elnök kész felállni a tárgyalóasztaltól, de siker esetén meghívja az észak-koreai vezetőt Washingtonba
2018. június 9. 18:15
Kész akár felállni is a Szingapúrban tartandó jövő keddi csúcstalálkozón a tárgyalóasztaltól, de siker esetén meghívja Kim Dzsong Unt Washingtonba – hangoztatta Donald Trump amerikai elnök az Abe Sindzó japán kormányfővel a Fehér Házban tartott június 7-ei, csütörtöki közös sajtókonferenciáján.
Több százan próbáltak átjutni Marokkóból a spanyol Ceutába
2018. június 9. 9:37
Több száz, zömében fekete-afrikai illegális bevándorló próbált meg ismét átjutni a héten Marokkóból az észak-afrikai spanyol exklávéba, Ceutába, a helyi hatóságok tájékoztatása szerint három ember megsérült, leugorva a hat méter magas határkerítésről.
NATO-főtitkár: A katonai szövetség meghosszabbítja az afgán biztonsági erők finanszírozását
2018. június 8. 18:28
A NATO védelmi miniszterei a katonai szövetség Afganisztánnak nyújtott támogatásának folytatása, az afgán biztonsági erők finanszírozásának 2024-ig tartó kiterjesztése mellett határoztak, és elkötelezték magukat a békefolyamat előmozdítása és a teljes megbékélés megteremtése mellett – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár június 8-án, pénteken.