Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horváth Sztaniszláv - 21. oldal

Cikkek
Rajzpályázat borító

Honvédségi élménynapot és repülést nyertek a kreatív iskolások

2022. december 22. 20:09

Első alkalommal hirdette meg a Magyar Honvédség a „Mit jelent számomra a haza, a hősiesség, a katonaság, a biztonság?” című rajzpályázatát, amelyre általános és középiskolás diákok küldhették el pályaműveiket.

Debrecen_index

Hátrányos helyzetű gyerekek a debreceni dandárnál

2022. december 21. 16:02

Statikus és dinamikus bemutatóval várta az MH 5. Bocskai István Lövészdandár azokat a hátrányos helyzetű fiatalokat, akik december 20-án, kedden látogattak a debreceni Kossuth laktanyába.

szbkdeb4

„Minél több fiatal vállalja a stabil, kiszámítható jövőt biztosító katonai pályát!"

2022. december 20. 19:27

„Arra lenne szükség, hogy minél több fiatal vállalja a kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó katonai pályát” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Debrecenben, december 20-án, kedden.

20221216_adventi_koncert_cover

Egy est a köszönet hangján

2022. december 17. 9:53

Az ünnep hangjai csendültek fel a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében december 16-án, pénteken. A Magyar Honvédség központi zenekara – hagyományaihoz illően – adventi hangversennyel készült a közelgő ünnepekre.

20221215_tartalekos_eskutetel_miniszter_mhp_cover

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: eszközeiben modern, elszánt haderőt építünk

2022. december 15. 15:57

Magyarország egy eszközeiben modernné váló, a változó világ kihívásainak megfelelő, ütőképes, komoly elrettentő erőt felmutatni képes, elszánt haderőt épít - mondta a honvédelmi miniszter december 15-én, csütörtökön Budapesten.

20221212_skylark

Végéhez ért az ötéves Skylark beszerzési projekt, a KFOR-ban is bizonyít az új típus

2022. december 13. 8:40

A Pro Patria Electronics Kft. magyar haditechnikai-elektronikai szolgáltatócég a Skylark-1 LEX és Skylark-3 pilótanélküli légi felderítő rendszerek projektzárását szakmai konferencia és haditechnikai eszköz bemutató keretében rendezte meg december 6-án, kedden, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

tüzér_indexkép

Tüzérek ünnepe

2022. december 5. 22:22

Védőszentjük, Szent Borbála ünnepe alkalmából gyűltek össze a Magyar Honvédség szárazföldi tüzérei fegyvernemi napjukon, december 5-én, hétfőn a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában.

KFORindex

Budapesten fogadták a Koszovóból hazaérkező katonákat

2022. november 25. 17:37

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka visszafogadó ünnepségen köszöntötte az MH KFOR Kontingens 26. váltásának katonáit a Honvédelmi Minisztérium épületében, november 25-én, pénteken. A rendezvényen elismeréseket vehettek át a katonák, akiknek féléves koszovói külszolgálata szeptemberben ért véget.

1

Támogató szerepben kettős fenyegetettség és haderőfejlesztés közben

2022. november 23. 15:07

„Új biztonsági kihívások és a szárazföldi haderőnem” címmel tartott előadást november 22-én, kedden dr. Lippai Péter dandártábornok, a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnoka Székesfehérváron.

kognitiv kepessegfejlesztes  (6)

A jövő képlete: folyamatos átalakítás és rendszeres képzés

2022. november 14. 21:07

Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese nyitotta meg „A katonák kognitív képességfejlesztésének kérdései” című tudományos konferenciát november 14-én, hétfőn, a budapesti Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen részt vett és előadást tartott Zsiga Tamás László, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.