húsvét - 13. oldal
Bundeswehr: politikai és diplomáciai vihar
2010. április 4. 6:52
Felháborodást és megdöbbenést váltottak ki Berlinben a több halálos áldozatot követelő legutóbbi afganisztáni események, amelyeknek az ázsiai országban állomásozó német katonák előbb szenvedő alanyai voltak, majd alig néhány órával később már negatív főszereplői lettek.
Katonák oszlatták a palesztin tüntetőket
2010. április 1. 10:19
Az izraeli biztonsági erők könnygázgránátokkal igyekeztek feloszlatni szerdán köveket dobáló palesztin tüntetőket, akik a Fatah mozgalom ciszjordániai szervezete egyik vezetőjének fogva tartása ellen tiltakoztak – közölték szerdán szemtanúk. Az izraeli hadsereg nem volt hajlandó kommentálni a történteket.
Felkészülés a húsvéti ünnepekre
2010. március 18. 16:52
Húsvét a művészetek fényében címmel tartott előadást Veszprémben, a csapatművelődési otthon nagytermében Dr. Hankovszky Béla őrnagy, tábori lelkész. A jelenlévők a zenés, kivetítő-képes áhítaton, a művészetek ábrázolásán keresztül ismerhették meg Jézus útját a keresztre feszítéséig.
Táplálék léleknek, testnek egyaránt
2010. február 24. 11:04
A missziós feladat végrehajtás pszichésen is felkészültséget követel a katonáktól. Nem csak fizikálisan, a testnek szükséges a táplálék, de a léleknek is szüksége van rá. A monoton szolgálatot, a családtól való távollétet teszi könnyebbé a tábori lelkész, aki sok esetben nem csupán pap, de kicsit pszichológus is.
Véres véget ért a diktátor menetelése
2009. május 5. 9:46
1945 áprilisának végén a Duce szeretőjével és néhány hivatalnokával Svájc felé menekült, hogy onnan Spanyolországba szökjön. A menetet azonban a Garibaldi partizánbrigád feltartóztatta és tagjait vezetőjük, Urbano Lazarro parancsára kivégezték. Később Lazarro ellen vádat emeltek, hogy kiderítsék, mi lett a menet által állítólagosan szállított arany sorsa.
Camp Pannoniában is megünnepelték a húsvétot
2009. április 21. 6:13
Csakúgy, mint Magyarországon, a MH Tartományi Újjáépítési Csoportban is kétnapos ünnep volt a húsvét. A logisztikai részleg gondoskodott ünnepi menüről: természetesen a reggeli elmaradhatatlan részét képezte a főtt tojás és a sonka, míg ebédre magyaros húsleves gőzölgött a katonák tányérjában, köszönhetően Sipos Antal alezredes szakácstudományának.
Több mint százszor találtak a hálóba Kaposváron
2009. április 17. 20:56
Kaposváron az idén XIII. alkalommal rendezték meg a Húsvét Kupa kispályás katonai labdarúgó bajnokságot, igaz, az ünnepet követő hétvégén. A bajnokságra nyolc junior és nyolc senior csapat nevezett: az utólagosan is húsvéti hangulatról maga a tréfás kedvű időjárás gondoskodott.
Fogcsikorgató merülés a 9 fokos vízbe
2009. április 15. 15:37
Az útról még nem lehet észrevenni a katonai tábort, csak akkor, ha az ember kisétál a tópartra. A mindenki által csak félszigetnek nevezett földkiszögellés végén, az alig néhány sátorból álló tábort murvázott földúton tudjuk megközelíteni. A helyet ilyenkor, tavasszal rendszerint a katonabúvárok veszik birtokukba.
Püspöki látogatás Cipruson
2009. április 15. 9:38
Lackner Pál dandártábornok, protestáns tábori püspök április közepén látogatást tett az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió Magyar Kontingensénél. A húsvéti vizit során meglátogatta azon helyőrségeket, ahol magyar katonák teljesítenek szolgálatot, megismerkedett a 25. váltással missziójukat márciusban megkezdő magyar békefenntartókkal.
Húsvéti koncert Szentendrén
2009. április 14. 9:22
Idén először adott koncertet a MH Központi Kiképző Bázis zenekara az intézmény művelődési központjában. A húsvéti hangulatot a helyszínen felállított tojásfestő sarok biztosította, emellett a gyermekek körében rendkívül népszerű volt az a négy nyuszi, akik hősiesen viselték az apró kezek simogatását.