Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészülés a húsvéti ünnepekre

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. március 18. 16:52

Húsvét a művészetek fényében címmel tartott előadást Veszprémben, a csapatművelődési otthon nagytermében Dr. Hankovszky Béla őrnagy, tábori lelkész. A jelenlévők a zenés, kivetítő-képes áhítaton, a művészetek ábrázolásán keresztül ismerhették meg Jézus útját a keresztre feszítéséig.

A húsvéti ünnepekhez kapcsolódó rendezvénysorozatot Szécsi Ferenc, az ezred kisegítő tábori lelkésze állította össze és hirdette meg. A rendezvényeken a hívők húsvéti felkészítését szeretnének elősegíteni úgy, hogy a művészeteken keresztül mutatják be Jézus útját virágvasárnaptól, a keresztre feszítéséig. Az áhítat első részében Veszprém helyőrség zenekara húsvét felekezeti énekeit elevenítette fel, melyek történetét és a vallással való kapcsolatát Katona János alezredes, a zenekar vezetője ismertette.

Ezt követte Dr. Hankovszky Béla előadása a művészetek és a szent írás kapcsolatáról. Az előadó hangsúlyozta: a húsvéti ünnep nagyon jó példája annak, hogy a művészek minden korban igyekeztek foglalkozni a bibliai eseményekkel. Ezért lehetséges ma bemutatni a művészetek alkotásain keresztül Jézus szenvedéseit, egészen a haláláig. Az elmúlt korokban bőven lehet találni ehhez anyagot, a régi keresztények szarkofágjainak rajzaitól, a ma alkotó művészek Jézus ábrázolásáig. Az előadásában kitért arra is: hogy sok esetben a mai művészi ábrázolások nem felelnek meg a valóságnak. Az utolsó vacsora képei is ilyenek, ahol a művészek Jézust és az apostolokat ülő testhelyzetben örökítették meg. A jelenlegi ismeretek szerint abban a korban az étkezéseket kereveten fekve folytatták, ami hellenista szokás volt. Ezt nagyon jól lehet látni azokon a ravennai mozaikokon, amelyek az eseményt szintén feldolgozták. A művészek előszeretettel vitték be az események ábrázolásába koruk divatját vagy éppen koruk történetét. De sok esetben az akkori, például étkezési szokások is megfigyelhetők egy-egy műalkotáson. Egy ilyen elemzéshez ezért jól kell ismerni a Bibliában foglaltakat, valamint a művészeti alkotás korát, hogy a téves információkat ki lehessen szűrni.

1595898639
 

Az előadó elmondta még, hogy ennek az anyag összeállítása több mint tíz évet vett igénybe. Rengeteg fényképfelvétel készült, amelyekkel alá tudja támasztani az előadásában szereplő állításokat. A festészet nem az egyetlen a művészeteken belül, ahol ezt meg lehet tenni, mert ezt az utat ugyanígy be lehet mutatni a zenén, vagy a verseken keresztül is. A népi hagyományok is nagyon kötődnek a bibliai eseményekhez és a húsvéti szokásokban ténylegesen fellelhetők a bibliai vonások. Elmondható ez más népek hagyományaira is, azokban szintén sajátos környezetben, vagy formában nagyon sok esetben megjelennek a bibliai szereplők és motívumok.

1595898639