Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

jog - 4. oldal

1596044427

Katonai pályaorientációs nap Debrecenben

2018. február 10. 11:02

A debreceni Huszár Gál Gimnáziumának megkeresésére a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely munkatársa, dr. Bangó Zoltán Ábel önkéntes műveleti tartalékos százados tartott pályaorientációs előadást és fórumbeszélgetést a napokban az intézmény tanulóinak.

1596043916

Elhunyt dr. Tóth Zoltán József

2018. január 30. 16:15

Életének 50. évében január 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Tóth Zoltán József, a Honvédelmi Minisztérium korábbi jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára.

1596043242

Éppen száz éve hirdették ki Wilson elnök 14 pontját

2018. január 9. 11:52

Pontosan 100 éve, 1918. január 8-án hirdette ki Thomas Woodrow Wilson, az Egyesült Államok 28. elnöke a 14 pontból álló javaslatcsomagját, amely az első világháború lezárását és a további vérontások megelőzését célozta.

1596042989

Hazai és nemzetközi szabályok miatt kell honvédelmi intézkedési terv

2018. január 4. 8:13

Hazai és nemzetközi szabályok köteleznek a honvédelmi intézkedési terv végrehajtására – közölte január 3-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

1596042479

A katonai sajtó ünnepén

2017. december 14. 22:26

A katonai sajtó napjára szerény belső ünnepségen emlékeztek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Kommunikációs Ágazatának munkatársai. A megemlékezések és összegzések mellett sor került elismerések átadására is. Itt adták át a katonai sajtó legjelentősebb elismerését, a Zrínyi-emlékgyűrűt is.

1596042400

Hadijogi jubileum – kutatói sikerek

2017. december 12. 17:44

December 8-án ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a katonai és háborús jog teljes spektrumát vizsgáló, gyakorló jogászokból, hadbírákból, ügyészekből és tudományos szakemberekből álló Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság.

1596041157

Csúcsra járatva

2017. november 13. 7:20

2017. szeptember elsején megalakult az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár. Az egység – és jogelődjei – története évtizedekben mérhető, a különleges műveleti képesség kialakítása viszont csak tizenkét esztendeje kezdődött meg a honvédségnél. Az első lépésektől a ma már a szövetségesek által is elismert komoly harci tapasztalatokig hosszú út vezetett, amelynek fontosabb állomásairól Sándor Tamást (az interjú elkészítésekor még ezredest, akit azóta – október 23-ai hatállyal – Áder János köztársasági elnök dandártábornokká nevezett ki. A szerk.), a dandár parancsnokát kérdeztük.

1596040330

Terrorizmus: össztársadalmi probléma

2017. október 25. 10:45

Új feladatot kapott az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelye (HVK TKH). A szigorúan objektív alapon, tudományos módszerekkel katonai- és biztonságpolitikai elemzéseket készítő műhelyen belül terrorellenes kutatói munkacsoport alakult.

1596039967

Két lépés előre, egy lépés hátra?

2017. október 15. 17:02

Két lépés előre, egy lépés hátra? – ezzel az alcímmel rendezett az afrikai konfliktusok dinamikájával foglalkozó nemzetközi konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés kiemelt projekt keretében működő Afrika Kutatócsoport október elején.

1596038793

A visszatérő

2017. szeptember 20. 9:48

A jelenlegi információk szerint nemsokára ismét a magyar égboltot fogják karcolni az ék alakú felségjelzéssel ellátott Mi–24-esek. Épp ezért – a magazinunk júliusi számában közölt nemzetközi kitekintés után – érdemes megismerkednünk a típus hazai történetével is.

×