kiképzés - 115. oldal
Újraindul a tartalékos tisztképzés
2018. július 2. 19:51
Közel húsz év után indul újra a tartalékos tisztképzés Magyarországon – jelentette be dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter július 2-án a fővárosban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán.
Aktívak a soproni önkéntes területvédelmi tartalékosok
2018. július 2. 8:44
Egyre több önként vállalt feladatban vesznek részt a Győr-Moson-Sopron megyei tartalékos katonák. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság katonái júniusban három rendezvényen is tájékoztatót tartottak a civil lakosság számára az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerről.
Folytatódik a haderő fejlesztése – új katonai helikoptereket szerez be a honvédség
2018. június 29. 11:16
Magyarország Kormányának elsődleges és kiemelt célja, hogy garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát, amelyben meghatározó szerepe van a Magyar Honvédségnek. Ennek jegyében történik a haderő megerősítése és képességeinek fejlesztése, amelynek következő meghatározó lépéseként 20 új helikopter beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca.
Megmérettetésen a vegyivédelmi zászlóalj
2018. június 29. 7:29
Második hete folyik a Bíbor Sugár 2018 elnevezésű gyakorlat az újdörögdi gyakorlótéren. Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj éves nyári foglalkozássorozatának utolsó napjaiban a részt vevő katonáknak egy hetvenkét órás, megállás nélküli harcászati feladat során kellett bizonyítaniuk.
„Együtt erősebbek és hatékonyabbak lehetünk”
2018. június 27. 13:55
A V4-es együttműködés kiemelten fontos hazánk számára, hiszen erősíti régiónk biztonságát, és kiegészíti a szövetségi struktúrában folytatott közös munkát – hangsúlyozta Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök Budapesten, június 27-én.
Together, we Can Be Much Stronger and More Effective
2018. június 27. 13:55
The V4 co-operation is a priority for our country, as it strengthens our region’s security and it complements the joint work in the Alliance structure – underlined Lieutenant General Ferenc Korom, Chief of Defence (CHoD) in Budapest, on June 27.
Történetek és dallamok
2018. június 26. 19:48
Zenészek, akiket családjuk más pályára szánt, azonban ők minden nehézség ellenére kitartottak álmaik mellett, és meg is valósították azokat: ilyen volt ifj. Johann Strauss, Kálmán Imre és Kéler Béla. Az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar többek között tőlük játszott Mergl Róbert százados, karmesterhelyettes vezényletével örökzöld dallamokat június 21-én, csütörtökön este az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ vendégeinek.
Összhangban
2018. június 26. 7:26
Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű katonai gyakorló- és lőterét az MH Bakony Harckiképző Központ üzemelteti. Az ezredszintű katonai szervezet alárendeltségébe tartozó négy kiképzőbázis területeinek jelentős része az európai ökológiai hálózat, a Natura 2000 védettségét élvezi.
Eltökéltségből jeles
2018. június 25. 11:44
A Magyar Honvédség első, és ez idáig egyetlen női szállítórepülőgép-vezetője a kecskeméti repülőbázison szolgál. Zolnai Lea hadnagy az Aviation Leadership Program keretében, az Egyesült Államokban sajátította el a beosztásához szükséges alapismereteket, s jelenleg a légierő új Airbus A319 típusú csapatszállító gépeire történő átképzésen vesz részt.
Tovább folytatódik a felkészülés
2018. június 24. 7:36
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalja júniusban rajszintű összekovácsolást tart.