Navarrai Mészáros Márton - 17. oldal
Mindenki tudta a dolgát a légiparádén
2023. augusztus 28. 13:45
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár állományában szolgáló Semperger László főtörzsőrmester, az augusztus 20-i látványos budapesti katonai és polgári légiparádé repülésirányításért felelős csoportjának tagjaként dolgozott az ünnepségen. A szakember, aki nem először biztosított hasonló kiemelt állami rendezvényt, a repülésirányítás kulisszatitkairól beszélt honlapunknak.
A hadsereg lehet a fiatalok közössége
2023. augusztus 25. 17:18
„Minden embernek javára válik a katonaság” – hangsúlyozta A békéhez erő kell című beszélgetésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Tranzit politikai fesztiválon, Tihanyban, augusztus 25-én, pénteken.
Amerikai együttműködés
2023. augusztus 23. 9:27
John S. Kolasheski altábornagy, az Amerikai Egyesült Államok V. Hadtestének parancsnoka hivatalos látogatást tett a Honvédelmi Minisztériumban, augusztus 22-én, kedden.
A hadiipar erősödésével erősebbé válik Magyarország is
2023. augusztus 21. 12:07
A zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyár pénteki ünnepélyes megnyitója kapcsán a haderőfejlesztés jelenlegi állapotát értékelte dr. Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos az M1 Ma reggel című műsorában augusztus 21-én, hétfőn. A dandártábornok szerint a hadiipar erősödésével jelentősen profitál Magyarország.
Becsülettel, felelősséggel a hazáért és a nemzetért
2023. augusztus 20. 13:33
Magyarország lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő ünnepélyes felvonásával kezdődött az idei tisztavatás a budapesti Kossuth téren, augusztus 20-án, vasárnap. A Magyar Honvédség tisztjelöltjei Novák Katalin köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke jelenlétében tettek esküt a haza szolgálatára.
Életük nagy napja
2023. augusztus 19. 21:11
A hagyományoknak megfelelően mintegy kétszáz honvédtisztjelölt tesz esküt az ünnepélyes zászlófelvonást követően a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház előtt, augusztus 20-án, reggel 8 órától. Az előző napi főpróbán a fiatal katonák elmondták: megtiszteltetésnek élik meg hivatásuk jelentős fejezetének a nyitányát.
Fergeteges hangulat a Valmar városligeti koncertjén
2023. augusztus 19. 14:30
Megőrült a közönség a Valmar duó rendhagyó koncertjéért, amely a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium szervezésében valósult meg a Városligeti Napozóréten, augusztus 18-án, pénteken. Marics Peti és Valkusz Milán mintegy másfél órán keresztül uralták a színpadot, valamennyi ismert slágerük elhangzott.
„Így képzeltem el élőben is”
2023. augusztus 18. 21:22
Mindenki megtalálta a számításait a Szent István-napi programsorozat honvédelmi vonatkozásait tekintve: voltak, akik csak a Valmar könnyűzenei formáció este 6 órakor kezdődő fellépését akarták meghallgatni, másokat a különböző harcjárművek és fegyverek hoztak lázba a Magyar Honvédség városligeti ünnepi rendezvényének első napján, augusztus 18-án, pénteken.
Valmar-meglepetések a Városligetben
2023. augusztus 17. 22:22
A Marics Peti és Valkusz Milán zenészek alkotta Valmar könnyűzenei duó lép fel a Magyar Honvédség augusztus 20-i programsorozatán a Városligetben, augusztus 18-án. A huszonhat éves Marics Petit a koncert előző napi főpróbáján faggattuk a nagyszabású fellépésről.
Hadi kincsestár a koronázóvárosban
2023. augusztus 16. 8:22
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum különleges elgondolású tárlata nyílt meg a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújított Rendház épületében, augusztus 15-én, kedden. A megnyitón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is beszédet mondott.