repülőnap - 14. oldal
Begördült a könyvvonat a forgószárnyasokhoz
2010. október 16. 7:44
„Helikopter Bázis, Szolnok!” – mondta a hangosbemondó, és a Zrínyi Kft. könyvvonata megállt a MH 86. Helikopter Bázis területén, ahol Kun Szabó István ezredes, törzsfőnök fogadta a szerelvényt, a könyveket. Az Ittebei Kiss József hadnagyról elnevezett bázis a magyar forgószárnyasok otthona. Az ezredes a könyvek, a kultúra nagy barátja (nem mellékesen a Szolnoki Tiszti Kaszinó elnöke is, sok kulturális-művészi rendezvénnyel, s azok jó hatásával a városra). Összeállításunk végén tekintse meg videóinkat is!
Tartalékosok látogattak Szolnokra
2010. október 15. 9:05
A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) szervezésében az ország több településéről érkeztek látogatók az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisára október első hetében. A vendégek egész napos rendezvény keretében kaptak tájékoztatást a bázis sokszínű életéről és feladatairól, és részt vettek néhány bemutatón is.
Autót kaptak a katonai rendészek
2010. október 8. 23:53
Egy személygépkocsit ajándékozott az idei, kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató egyik kiemelkedő támogatója a Magyar Honvédség katonai rendészei számára. A gépjármű kulcsait a katonák, ünnepélyes keretek között, október 8-án, pénteken vehették át a Honvédelmi Minisztériumban.
Elismerések a szervező munkáért
2010. október 8. 23:16
Elismeréseket adtak át október 8-án, pénteken Budapesten, a Hotel Hadikban. A díjakat az idei, kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató sikeres megszervezéséért és lebonyolításáért ítéltek oda a gazdasági társaságok és a katonai szervezetek munkatársainak.
Életét vesztette a világbajnok pilóta
2010. október 6. 7:17
Október 3-án repülőszerencsétlenség következtében életét vesztette a francia légierő századosa, Renaud Ecalle. A százados épp családjával tartott haza egy repülőnapról dél-kelet Franciaországból.
„A szakmai színvonal mindig fokozható”
2010. szeptember 23. 8:46
Hamarosan véget érnek az idei katonazenekari fesztiválok, melyek a szokásos siker és nagy érdeklődés mellett zajlottak le szerte az országban. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a katonazenészekre nem várnak további jeles alkalmak 2010-ben. A Magyar Honvédség főkarmesterével, Csizmadia Zsolt ezredessel beszélgettünk.
Szerkezet- és szemléletváltás
2010. szeptember 22. 6:04
A védelmi tárca első 100 napjáról tartott nyilvános előadást Fodor Lajos. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiuma meghívását fogadta el.
Még több exkluzív kép a kecskeméti Repülőnapról
2010. augusztus 11. 9:45
Az elmúlt hétvégén, hatalmas sikerrel lezajlott Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón fotóriporterünk rengeteg exkluzív felvételt készített a gépekről, a pilótákról és a látogatókról is. Ezek közül adunk most közre egy újabb csokorral. Kattintson galériánkra!
További exkluzív képek a Repülőnapról
2010. augusztus 10. 14:49
Galériánkban újabb képeket nézhetnek meg a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóról, közöttük néhány igazi kuriózummal.
A Repülőnap legszebb képei
2010. augusztus 9. 12:28
Az eddigiekhez hasonlóan idén is kiemelt érdeklődés mellett, hatalmas sikerrel zajlott le Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató, ahol ugyan a szombati időjárás nem volt a legideálisabb, de a hazai és külföldi pilóták fantasztikus bemutatói még ezt is feledtették a több tízezer nézővel. Galériánkban a legszebb hétvégi fotókból válogattunk, kattintson!