Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ruzsa István - 7. oldal

Cikkek
1596074430

Megbecsülés a biztonságunkat őrzőknek

2019. december 27. 15:20

Egy összegű, bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást jelentett be dr. Pintér Sándor belügyminiszter, valamint dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter december 27-én, pénteken, a Belügyminisztérium márványtermében tartott sajtótájékoztatón.

1596074078

2019 képekben (7. rész)

2019. december 25. 7:25

A Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség rendezvényein, kiképzési foglalkozásain 2019-ben is részt vettek a HM Zrínyi Nonprofit Kft. fotóriporterei és újságírói, akik az elmúlt esztendő fényképezőgéppel megörökített leglátványosabb pillanataiból válogattak össze egy csokorra valót olvasóinknak. A mai napon Ruzsa István kollégánk „Best of 2019” válogatását közöljük. Ő így látta a lassan magunk mögött hagyott évet.

1596073987

A honvédelmi miniszter gyújtotta meg a szeretet gyertyáját az adventi koszorún

2019. december 20. 12:55

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter gyújtotta meg a minisztérium adventi koszorúján a negyedik, azaz a szeretet gyertyáját december 20-án, pénteken, a tárca Balaton utcai objektumában.

1596073956

Minden nehézséget legyőz a szeretet

2019. december 19. 17:16

Minél több szeretetet nyújtunk, annál boldogabbak tudunk lenni – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter december 19-én, Budapesten, az Árvák karácsonyán.

1596073903

Rekordnagyságú lesz a honvédelmi költségvetés 2020-ban

2019. december 18. 13:24

Összesen 616 milliárdos költségvetésből gazdálkodhat jövőre a honvédelmi tárca – mondta Németh Szilárd parlamenti államtitkár a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón, december 18-án.

1596073336

Koszovóba látogatott Magyarország köztársasági elnöke

2019. december 10. 19:45

A KFOR pristinai parancsnokságánál, valamint a Magyar Honvédség KFOR Kontingensénél tett látogatást Áder János, december 10-én. Magyarország köztársasági elnöke köszönetet mondott a magyar katonák szolgálatáért és eseménymentes, békés időszakot kívánt a közelgő karácsonyi időszakra.

1596072923

A legkiválóbbakra van szüksége a Magyar Honvédségnek

2019. december 5. 17:31

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadást december 5-én, csütörtökön a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

1596072829

Túl a zárógyakorlaton

2019. december 4. 7:24

1596072834

Felkészült a váltás

2019. december 4. 7:04

Sikeresen teljesítette zárógyakorlatát az MH EUFOR Kontingens 24. váltása, az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) újdörögdi bázisán.

1596072772

Miskolcon tartott előadást a honvédelmi miniszter

2019. december 2. 14:32

A haza védelme össztársadalmi ügy – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter december 2-án, hétfőn tartott előadásában, a Miskolci Egyetemen.