Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

szakszervezet - 5. oldal

Cikkek
1596004538

Újból Czövek János lett a Honvédszakszervezet elnöke

2015. november 24. 17:00

Újabb négy évre Czövek Jánost választották a Honvédszakszervezet (Hosz) elnökévé. Az érdekképviselet tisztújító küldöttgyűlésén – november 24-én, kedden, Balatonakarattyán – beszédet mondott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és Kun Szabó István vezérőrnagy, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is.

1596003672

Köszönet a honvédségi dolgozóknak

2015. november 9. 14:17

A honvédségi civil dolgozókat érintő honvédelmi ágazati pótlék összege 2016 januárjától a jelenlegi összeg duplájára, azaz több mint 16 ezer forintra nő – mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) VII. kongresszusának megnyitóján, a balatonkenesei MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (MH RKKK), november 9-én, hétfőn.

1596000317

Aláírták a kollektív szerződést az akadémián

2015. szeptember 16. 18:28

Ünnepélyes keretek között írták alá az MH Altiszti Akadémia újonnan életbe lépő Kollektív Szerződését.

1595996478

Honvédelmi ágazati pótlék a haderőnél dolgozó közalkalmazottaknak

2015. június 29. 10:39

Idén július 1-jétől havi 8450 forintos honvédelmi ágazati pótlékban részesülnek a Magyar Honvédségnél dolgozó közalkalmazottak, amely 2016. január 1-jétől 16 900 forintra nő – jelentette be Hende Csaba június 29-én, Budapesten.

1595988378

Konferencia az önkéntes tartalékosokról

2015. február 26. 14:47

A Honvédszakszervezet (Hosz) tagjai között sokan vannak, akik szolgálati járandóságos személyként vállaltak önkéntes műveleti tartalékos szolgálatot, de jó néhány önkéntes védelmi tartalékos tagja is van az érdek-képviseleti szervezetnek. Ez adta az apropóját a Hosz szervezésében február 25-én megrendezett Önkéntes tartalékosok – érdekképviselet témájú konferenciának.

1595987179

Soron kívüli ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum

2015. február 5. 16:40

Soron kívüli ülést tartott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) február 5–én, csütörtökön Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

1595986540

A szakszervezet is részt vesz a javaslattételi folyamatban

2015. január 23. 16:53

A Honvédszakszervezet (Hosz) vezető tisztségviselőit, Czövek János elnököt, illetve Bazsik István és Szendrei Zoltán alelnököket fogadta dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára január 23-án, pénteken.

1595984783

Évzáró rendezvény a nagycirkuszban

2014. december 21. 18:40

Az immár több mint tíz éves hagyomány, hogy a Honvédszakszervezet (Hosz), a karácsonyi ünnepeket megelőzően, a Fővárosi Nagycirkusz aktuális előadására invitálta tagjait és azok hozzátartozóit.

1595984166

Vezérkarfőnöki fórum a Honvédszakszervezetnél

2014. december 10. 16:10

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a Honvédszakszervezet (Hosz) tisztségviselőinek részvételével tartott tájékoztatót és fórumot a katonai életpályáról, valamint a hozzá kapcsolódó illetményrendszer bevezetéséről Budapesten, a Hosz székházában december 9-én, kedden.

1595983849

A honvédség gondoskodik az embereiről

2014. december 4. 17:36

Első alkalommal ült a HM Idősügyi Tanács elnöki székébe Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A december 3-án, szerdán megrendezett ülésen – a napirendi pontok megtárgyalásán túl – a különböző bajtársi egyesületek és szövetségek képviselői is bemutatkozhattak.