Galériák - 908. oldal
Szoborkiállítás és musicalkoncert a Stefánia Palotában
2017. október 16. 14:25
A félévenként megújuló tavaszi és őszi tárlat keretében köztéri méretű szobrokat állítottak ki Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ kertjében, október 12-én, csütörtökön. A kiállításmegnyitót követően az MH Központi Zenekar musicalkoncertjét hallgathatták meg az érdeklődők a Színházteremben.
Szalagot tűztek a Kratochvilban
2017. október 16. 12:08
Az érettségi előtt álló tanulók egyik legmeghatározóbb ünnepe a tanulmányok befejezésének közeledtét jelző iskolai szalagok feltűzése. A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban október 13-án, pénteken rendezték meg ezt a jeles ünnepet.
Éjszaka is ellátták a sérülteket
2017. október 15. 8:03
Négynapos egészségügyi szakharcászati foglalkozást tartott a jövő évi NATO CREVAL (Combat Readiness Evalution of Land Headquarters and Units) ellenőrzésre történő felkészülés jegyében október 9-12. közt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. lövészzászlóaljának egészségügyi szakállománya a dóci gyakorlótéren. Most első alkalommal este, éjjellátó készülékek használatával is gyakorolták a sérültek ellátását.
Túl kétszáz kilométeren
2017. október 14. 8:17
Tatán, és egy nappal később Győrben is nagy szeretettel fogadták azt a tíz katonát, akik részt vesznek a Centenáriumi emlékfutás a hősökért elnevezésű rendezvényen.
Gyakorlat a teljes kiszámíthatatlanság árnyékában
2017. október 14. 6:54
„A mi szakterületünk a teljes kiszámíthatatlanságra épül. Soha nincs két egyforma kórokozó, soha nincs két ugyanolyan szituáció, soha nincs két teljesen azonos megoldási módszer. A célunk az ilyen gyakorlatokkal az, hogy a kiszámíthatatlan elleni védekezést kiszámítható módon egységesítsük” – mondta az MH Egészségügyi Központ Mobil Biológiai Laboratórium vezetője a napokban Budapesten tartott nemzetközi katonai gyakorlati képzés kapcsán.
Haditorna és pályaválasztási kiállítás Nyíregyházán
2017. október 13. 15:57
Sűrű napokat tudhatnak maguk mögött az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei irodájának, valamint az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljának katonái. A város szívében pályaválasztási kiállításon, a múzeumfaluban pedig megyei haditornaversenyen nyújtottak elfoglaltságot a fiataloknak.
Az életmentést gyakorolták
2017. október 13. 11:01
Szakharcászati foglalkozáson vettek részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Egészségügyi Központjának katonái október 2-13. között az alakulat hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisán. A foglalkozáson a valóságot megközelítő körülmények között mérték fel a katonák jártasságát az egészségügyi ellátópont telepítésével, üzemeltetésével és biztosításával kapcsolatos feladatok során.
Fegyvertelen katonák a békéért
2017. október 13. 7:19
Kétnapos zárógyakorlaton bizonyították felkészültségüket a 34. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam résztvevői október 11−12-én, Szolnokon. A kurzus sikeres teljesítésével a katonák olyan képesség birtokába kerülnek, amelyet különböző megfigyelő missziókban és béketámogató műveletekben kamatoztathatnak.
Csatlakoztak a Caporettóig futó sportolókhoz
2017. október 12. 17:03
A Magyar Honvédség számos alakulata, katonai szervezete és a Honvédelmi Minisztérium intézményei is képviseltették magukat az október 11-én rajtolt Centenáriumi emlékfutás a hősökért elnevezésű rendezvényen. A futás első, jelképes 1917 méterén csatlakoztak a szlovéniai Caporettóig futó sportolókhoz.
Pezseg a Tisza Szentesnél
2017. október 12. 14:35
Az elméleti felkészítést követően, többnapos gyakorlati foglalkozáson vesznek részt a Tiszán a BMK-130 vontató motorcsónakok és PTSZ-M lánctalpas úszó gépkocsik leendő kezelői. A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred által szervezett kiképzést és a vizsgáztatást az MH Altiszti Akadémia szakemberei felügyelik. A két tanfolyammal párhuzamosan, két PMP folyami hídkomp kezelői is a Tiszán dolgoznak.