Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 96. oldal

Cikkek
Bekecs HKP-20

Bekecsen is elindul a Honvéd Kadét Program

2024. január 30. 9:48

A Bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatikai és Matematikai Általános Iskola és Szakgimnázium országos szinten a száznegyvenkilencedik, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig a huszadik intézmény, amely csatlakozott a honvédelmi és hazafias nevelést nyújtó Honvéd Kadét Programhoz.

DSC_8257 másolat

Esercito század – mozgásban

2024. január 30. 7:48

A NATO elrettentő erejének növelése érdekében létrehozott, Magyarországon települt, előretolt szárazföldi többnemzeti harccsoport olasz százada csoportosította át erőit Újmajorból az elmúlt két napban.

VZI00013_nyitó

A tatai helyőrség zenekar elismert része a város kulturális közösségének

2024. január 29. 16:08

Mára elmaradhatatlan részévé vált az MH Klapka György 1. Páncélosdandár zenekarának sokszínű műsora a város bármely kulturális rendezvényén. Ennek kapcsán a Tatai Értéktár Bizottság a Magyar Honvédség főkarmesterének szakmai ajánlása alapján, ünnepélyes keretek között, a közönség tapsviharának kíséretében ismerte el a zenekar sokéves munkáját.

altiszti_BHD_KAAF (8)

Altisztek téli felkészítésen

2024. január 28. 16:07

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kiképzői már több hete vezetik a Kihelyezett Alap Altiszti Felkészítést a Püspökszilágy Kiképző Bázis- és Lőtéren. Az igencsak változó időjárási körülmények realisztikus keretet biztosítanak a kiképzési mozzanatokhoz. A résztvevő katonák már eddig is bizonyították kiváló felkészültségüket, a jövő héten pedig záróvizsgán kell teljesíteniük a követelményeket.

pzhtobindex

Ember kell a vasra!

2024. január 28. 7:30

Tatabányán, Csepelen és Vértesszőlősön toboroztak a tatai tüzérek január utolsó hétvégéjén. Aki ott volt, testközelből is láthatta a Magyar Honvédség új high-tech eszközét, a PzH 2000-es önjáró löveget. Te már jelentkeztél...?

IMG_1551 másolat

Több napos emlékmenet Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

2024. január 27. 17:07

A Honvédsuli Egyesület 2024-ben is megrendezte az „Emlékmenet a Doni Hősökért” rendezvénysorozatát, amely hivatalos szakasza az országos Magyar Tartalékosok Szövetsége DON-81 megemlékezésnek.

Héraklész Gála KLAC2649

A jövő olimpikonjait díjazták

2024. január 27. 17:00

2001 óta működik az ifjúsági sportolók útját egyengető Héraklész Program, aminek keretében évente kitüntetik a legsikeresebb utánpótlás vagy már éppen felnőtt korosztályos versenyzőket. Idén, január 26-án a budapesti Millenáris adott otthont az eseménynek, ahol a díjak átadása mellett dr. Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkára fontos újításokról beszélt.

image_6483441 (2)

Kihelyezett parancsnoki értekezlet Szolnokon

2024. január 27. 12:50

Kihelyezett parancsnoki értekezletet tartott az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága, az alárendeltségébe tartozó területvédelmi ezredek vezetőivel Szolnokon, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezrednél.

14 hetes Altiszti Alapfelkészítés záróvizsgájának végrehajtása KLAC1472

Akik terepen vizsgáznak...

2024. január 27. 7:07

Javában zajlik az Acélkocka képzés Altiszti Alapfelkészítésében résztvevők katonák komplex záróvizsgája. Galéria!

sereg2index

S.E.R.E.G.: akciódús forgatás, testközelből

2024. január 26. 19:37

„Mozgáspróba!” – kiáltja Endrődy Balázs gyártásvezető a S.E.R.E.G. című katonai filmsorozat alakulótéri forgatási helyszínén, majd nem sokkal később újabb instrukció érkezik: „Most kérünk egy olyan próbát, hogy nincs háttér!”