A különleges képességekkel ismerkedtek
Szöveg: Kovács Dániel | 2013. augusztus 7. 10:17Izgalmas bemutatón vettek részt az MH Altiszti Akadémiára bevonult önkéntes műveleti tartalékosok az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred jóvoltából augusztus 6-án, kedden délután az újpesti hadikikötőben. Betekintést nyerhettek a tűzszerészek és a hadihajósok nem mindennapi életébe és szokványosnak nem nevezhető munkájába.
Galéria
Fárasztó, gyakorlatozással teli nap után érkeztek az önkéntes műveleti tartalékosok Szentendréről a hadikikötőbe − számukra már csak néhány napig tart a kiképzés, így igazi élmény volt ez a csapatlátogatás.
A sorakozón Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka és Kürti Dezső alezredes, az ezred törzsfőnöke köszöntötte a katonákat, majd elkezdődtek a bemutatók.
Az első helyszínen a hadihajós alosztály vízi eszközeivel ismerkedtek meg az önkéntesek a rohamcsónakoktól kezdve a naszádokig, sőt az egyik aknamentesítő hajóval még egy rövid kifutás is belefért az időbe.
Ezt követően a tűzszerészek robbanóanyag-kereső kutyáikkal tartottak bemutatót, illetve meséltek veszélyekkel teli munkájukról, missziós tevékenységükről.
A tűzszerészek statikus bemutatóján az önkéntes műveleti tartalékosok megismerkedtek a speciális eszközökkel, egyebek mellett egy 27 kilogrammot nyomó védőruhával is. A bemutató a hadihajós alosztály munkájáról szóló film, valamint a csapatmúzeum megtekintésével ért véget.
Fotó: Galovtsik Gábor