Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A „névnapját” ünnepelte a kecskeméti repülőbázis

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. április 29. 9:11

Ez a rendezvény is bizonyítja, hogy nemcsak a munkában, a szolgálati feladatok végrehajtásában, de a kikapcsolódásban, a pihenésben és a sportpályán is összetartanak a kecskeméti katonák. A napi, gyakran monoton szolgálat mellett kell egy kis pihenés, kellenek olyan alkalmak, amikor szabadon, kötöttség nélkül lehet beszélgetni – hangsúlyozta az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis április 27-én megrendezett bázisnapján Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke.

Sportoltak, versenyeztek, egy kicsit kikapcsolódtak a hosszú hétvége előtti utolsó munkanapon a kecskeméti katonák. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 1990. április 28-án vette fel a második világháború legendás magyar vadászpilótájának a nevét; az évfordulót 2009 óta bázisnappal, „játékos járőrbajnoksággal" ünneplik a bázison.

1595934951
A rendezvényre idén is meghívták az alakulat korábbi parancsnokait: közülük Sági János nyugállományú vezérőrnagy, Schadl György, Korbély István és Pintér Sándor nyugállományú ezredesek tudtak eljönni. A programok egy részén Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke is ott volt, aki a honvedelem.hu-nak elmondta: kinevezése óta ez az első ilyen kecskeméti rendezvény, amelyen részt vehetett. Elárulta, hogy egy kicsit meg is lepődött azon, hogy milyen sok csapat állt rajthoz, s milyen lelkes szurkolótábor buzdította a versenyzőket.

„A napi munka, a feszített szolgálati feladatok ellátása közben néha meg kell állni, szükség van egy kis pihenőre is. A közösséget erősítő és a kollektívákat még jobban összekovácsoló programokra a légierőnél szükség van, az ilyen rendezvények szervezését a jövőben is támogatni fogom" – ígérte meg Sáfár tábornok.

Az előrehozott majálisnak is beillő bázisnapot reggel nyolc órakor a parancsnok, Kilián Nándor dandártábornok nyitotta meg, majd közös bemelegítés következett, aztán eldördült a képzeletbeli rajtpisztoly. Tizennyolc csapat küzdött a legjobbaknak járó oklevelekért − a verseny különlegessége volt, hogy idén először női csapatok is indulhattak a játékos járőrbajnokságon. A csapatoknak nyolc állomást kellett leküzdeniük, a verseny feladatait Nagy Viktor őrnagy irányításával a bázis kiképzési főnökségének munkatársai a Kecskeméti Honvéd SE tagjai segítségével állították össze.

1595934951
A következő feladatokat találták ki: 400 méter futás összekötözött csapattagokkal egy 16,5 kilós súlyzót cipelve; felnivel szerelt, közel hárommázsás Kraz-kerék görgetése; csoportos felülés egy repülőgép vonórúdjával; sebesültszállítás hordágyon és mocsaras terepen – furnérlemezek előrepakolásával; célba dobás kézigránáttal; UAZ hátsó kerekeinek cseréje időre; az igazi fegyvernemi próbán pedig azt mérték a szervezők, hogy melyik csapat képes a lehető legrövidebb időn belül lefutni hatvan métert egy négy és fél tonna súlyú L-39-es Albatrosszal…

A verseny végén aztán Bérces Attila őrvezető, a bázis erős embere próbálta bebizonyítani kollégáinak, hogy a szabadidő eltöltésének leghatékonyabb módja az, amikor az ember többmázsás kőgolyókat emelget és hatalmas kerekeket görget.

A „nézni is nehéz volt" bemutatót amerikai focimeccs követte, a közös ebéd alatt pedig a Légierő Zenekar – Veszprém szórakoztatta a csapatok alaposan kifáradt tagjait és a szurkolóikat.

A kecskeméti bázisnap járőrbajnoksága összesített csapatversenyének az eredménye:

Férfiak:

  • 1.: King of the road
  • 2.: MTZ Földivédelmi század
  • 3.: MTZ törzs

Nők:

  • 1.: MTZ
  • 2.: Szelíd Amazonok
  • 3.: Vezető szervek Nekünk 8
1595934951

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!