Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Beálltak a sorba!

Szöveg: Gémes Ildikó százados |  2013. szeptember 4. 14:00

Tizenegy jól felkészült, korszerű tudással rendelkező hadnaggyal bővült állományunk, akik erősíteni fogják a dandárt” − mondta Kun Szabó István dandártábornok szeptember első munkanapján az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár állományának tartott sorakozón. A pályakezdő tisztek bemutatása előtt a parancsnok elismeréseket adott át a Petőfi Sándor laktanya alakulóterén.

1595959281

Kun Szabó István dandártábornok felhívta a pályakezdők figyelmét arra, hogy az ország legnagyobb helyőrségébe, ugyanakkor egy nagy múlttal rendelkező alakulathoz kerültek. Arra kérte az alegységparancsnokokat, hogy segítsék a hadnagyok beilleszkedését, mentorálják őket. Hozzátette: a gyakorlati tudás megszerzése és megfelelő alkalmazása a dandár és ezáltal a Magyar Honvédség érdekét is szolgálja.

1595959282

A dandártábornok kitért arra, hogy az eltelt szabadságolási időszak alatt a bent lévő állomány felelősségteljesen, magabiztosan és körültekintően végezte feladatát. Mint mondta: az elkövetkező hónapokban fel kell készülni a nagyszabású, kihívásokkal teli rendezvényekre: fogadásokra, konferenciákra, bajnokságokra, szoboravatásra és sportcsarnok-átadási ünnepségre.

1595959282

Fotók: Szabó Lajos zászlós