Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi napok Szolnokon

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. június 2. 7:06

Tizenegy általános iskola több mint kétszáz tanulója vett részt a most első alkalommal megrendezett Szolnoki Honvédelmi Napok rendezvényén az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Az esemény fővédnökei dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere voltak. Lamos Imre dandártábornok, a helikopterbázis parancsnoka, Gúth Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója, valamint Hegyiné Mladoniczki Éva, a Szandaszőlősi Általános Iskola igazgatója pedig védnöki feladatokat vállaltak.

1595936715
A katonák életével, kiképzési és szolgálati körülményeivel ismerkedtek a szolnoki általános iskolások május 31-én, csütörtökön az Ittebei Kiss József Hadnagy laktanyában. A több mint kétszáz gyereket és kísérő tanáraikat Kiss Róbert mérnök ezredes, a helikopterbázis törzsfőnöke és Mádi Lajos alezredes, kiképzési főnök köszöntötte, aztán jöttek a látványos programok: először a Magyar Honvédség ejtőernyős-válogatottjának tagjai kápráztatták el a vendégeket, majd a Légierő Zenekar – Szolnok műsora következett, végül pedig a rendőrök, a katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai és a helyőrségben állomásozó alakulatok katonái tartottak bemutatót.

Ezt követően az eddigi nézők főszereplővé váltak: az iskolák csapatai az akadálypályán és kézigránátdobásban küzdöttek egymással. Az előbbin a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola csapata volt a leggyorsabb, őket a Kőrösi Csoma Sándor és a Fiumei úti iskolák diákjai követték. A kézigránát-célbadobó versenyben a képzeletbeli pálmát a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola gárdája vihette haza, második helyen a II. Rákóczi Ferenc, harmadikon a Szent-Györgyi Albert iskola csapata végzett.

Június 1-jén hasonló program várta Szolnok középiskolásait a repülőbázison.
Jaksa Tibor önkéntes műveleti tartalékos alezredes, a rendezvény főszervezője a honvedelem.hu-nak elmondta: a most első alkalommal megrendezett Szolnoki Honvédelmi Napok lebonyolításából a KatonaSuli-programban részt vevő középiskolás diákok is aktívan kivették a részüket. Az ő feladatuk a csoportok vezetése volt, amolyan rajparancsnoki beosztást láttak el. Így nemcsak rendezői tapasztalatokat szereztek, hanem a gyakorlatban is bizonyíthatták, hogy képesek egy-egy kisebb csoport irányítására. Vezetői munkájukat értékelni fogják, a most nyújtott teljesítményük beleszámít majd a katonai alapismeretek tantárgy év végi osztályzatába.

1595936716

 Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!