Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hosszú és nehéz küzdelemben jött fel a Dream Team

Szöveg: Kánya Andrea |  2009. július 13. 5:43

Harmadszor került megrendezésre Magyarországon a PROHUN 500 tereprali verseny július 10-12. között Gyulán és hét környező településen, melyen a Honvéd Dream Team Gepárd csapata is indult. Bosszankodás, nagy por és sok rajongó – szombati körkép a rendezvényről.

A három napos PROHUN 500 versenyen az autósoknak 525,6 km gyorsasági szakaszt kellett teljesíteniük. A rendezvény szervizparkját Gyula belvárosának egyik utcáján, míg a verseny parc-ferméjét a szervizterület szomszédságában alakították ki, ahol a versenyjárművek két gyorsasági szakasz között, valamint éjszaka állomásoztak. Az 5-6 kilométeres szuper-speciált a Gyula melletti homokbányában tartották meg, a szelektív szakaszok 7 környező települést (Doboz, Kötegyán, Méhkerék, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Tarhos, Újszalonta) érintettek. A verseny második napján, szombaton két rövidebb (38 km) és két hosszabb (82 km) szelektív szakaszt vezettek le a versenyzők Gyula térségében.

 

Délelőtt nagy a nyüzsgés a város szervizparkjában – igaz, Gyula egyébként csendes, hiszen a rajongók nagy része a nézői pontokon várja a raliautókat. Ám így is akad, aki inkább a szervizparknál akarja látni legkedvesebb autóját vagy versenyzőjét: van, aki Palik Lászlóval fényképezkedik, van, aki pedig csak gyermekével sétálva szemléli a raliautókat.

11 óra magasságában begördül a Gepárd, de a hangulat nem éppen kicsattanó: a Honvéd Dream Team tagjai árokba borultak a negyedik futamon, így az összetett 14. helyére kerültek.

Benyó Miklós, a csapat sportszakmai igazgatója azért bizakodóan azt mondja: „Februárban kezdtük a felkészítést, áprilisban kezdődött a magyar bajnokság, szóval erőltetett menetről volt szó; volt két hónapunk. De én azt gondolom, jól sikerült kiválasztanunk a versenyzőpárost, Honfi Barnabást és Bálint Zoltánt, úgyhogy az első három versenyen jó pozíciókat foglaltunk el, és egyébként is folyamatos a srácok vezetéstechnikai képzése. Sajnos most becsúsztak egy igen mély árokba, és ugyan megoldottuk a problémát, de eléggé hátra kerültek. Azonban még csak a verseny elején tartunk, megpróbálunk visszakapaszkodni, igaz, sok időt vesztettünk. Remélem, az első tízbe azért mégiscsak bekerülünk."

 

Lassan dél, így elindulunk Méhkerékre; az autóút melletti területen már fél 1 körül több nézelődő, család, és persze a sportbírók is várják a 13:45-ös kezdést. A tikkadt meleg sem szegi kedvét a fiatal rajongóknak, családoknak és sportőrülteknek, nagyjából negyvenen-ötvenen álldogálnak a rajtnál. Hamar be is ér az összes autó, majd Palik Lászlóék elsőként indulnak, utánuk szépen sorban időre megindul a többi autó is. A rajtnál Kristóf Imre, a Miskolci Spider Mentőcsoport tagja biztosít arról, komolyabb munkájuk szerencsére nem volt, a Honvéd Dream Team árokba borult autóját is hamar kihúzták, most már nem lesz semmi baj.

A rajttól rövid autóút után megérkezünk Dobozra; kártyázó párok, szalmabálán játszó kisgyermekek és fiatal, fényképezőgéppel felszerelt lányok helyezkednek biztonságos távolságba. A gyerekek láthatóan az autók által felvert hatalmas port élvezik a leginkább. A Gepárd remek tempóban halad el a kordon mellett, majd ez a szakasz is véget ér, irány a következő állomás.

Délután négy óra körül már Sarkadon érnek célba az autók, majd ismét várja a csapatokat a szervizpark.

 

Hosszú és nehéz volt a szombati nap, ám még hátra volt a verseny utolsó napja, ami nem volt hiábavaló: a Bálint Zoltán-Honfi Barnabás páros a vasárnapi első két szelektív szakaszon az összetett tizenötödik helyéről a kilencedikre ugrott.

A versenyt a Szalay Balázs – Bunkocki László páros nyerte, Korda Erik a második, míg Palik László a harmadik helyen végzett.

A bajnokság következő futamára, a Hungarian Bajára augusztus 20-22. között kerül sor Veszprémben.

 

 

 

 

 

 

 

Fotók: Dévényi Veronika