Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KFOR-16: misszióra felkészülve

Szöveg: Snoj Péter |  2017. január 19. 7:07

A koszovói békét őrző MH KFOR Kontingens tizenhatodik váltásának katonái vizsgáztak a kiutazásuk előtti felkészítést záró gyakorlaton január 18-án. Mialatt az MH 5. Bocskai István Lövészdandárra épülő kontingens egyenruhásai a hajdúhadházi gyakorlótéren adtak számot tudásukról, a Vay Ádám Kiképző Bázis főépületében egy történelmi kiállítás nyitotta meg kapuit.

Újságírók, a környező települések polgármesterei és más civil vendégek gyűltek össze szerdán a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképző Bázison. Mégpedig azért, hogy megtekintsék a hamarosan koszovói békefenntartó misszióba induló magyar kontingens zárógyakorlatát. A látogatók a missziós felkészülések egyik legismertebb mozzanatát, egy tömegkezelési feladatot nézhettek meg.  

1596026225

Az imitált szituáció szerint egy kis falu lakossága engedély nélküli tüntetésbe kezdett, amely során egy, a KFOR által ellenőrzött útszakaszt is lezártak. Ahogy az a valóságban is történne, először a koszovói rendőrség egységei (akiket ezúttal ugyancsak magyar katonák személyesítettek meg) érkeztek a helyszínre, békítő szándékkal. Ám azt tapasztalták, hogy az engedetlen tömeg nem kíván együttműködni velük, így segítségül hívták a magyar kontingens készültségi erőit, akik kiérkezésüket követően felsorakoztak a tüntetőkkel szemben.

Mivel a sokszor elismételt felszólításoknak a hőzöngők nem tettek eleget – sőt egy csoportjuk rá is támadt a KFOR-erők sorfalára -, a katonák parancsot kaptak az oszlatásra. A békefenntartók munkáját nemcsak a feléjük dobált tárgyak nehezítették, hanem a téli időjárásból adódó körülmények, nevezetesen a havas és csúszós út is. Ráadásul  a tüntetők felgyújtották a barikádokat, sőt Molotov-koktélokat dobáltak a katonák felé. A békefenntartók azonban végül végrehajtották a feladatukat és feloszlatták a tüntetőket. 

1596026226

A mozzanatot követően Budai Attila alezredestől, az MH KFOR Kontingens tizenhatodik váltásának parancsnokától megtudtuk: a misszióra való felkészülés tavaly novemberben kezdődött el. „Úgy érzem, hogy a kiképzés elején kitűzött célokat elértük, felkészültünk a feladatokra és sikeresen meg tudjuk majd oldani a ránk háruló teendőket" – mondta.

Megtudtuk: a közel háromszáz fős kontingens katonáinak többsége korábban már számos misszióban helyt állt, van, akinek ez lesz a nyolcadik külszolgálata.
Noha a feladatok jellege nem változott az előző váltásokéhoz képest, a szerepvállalás ezúttal mégis más lesz, mint korábban. „A portugál zászlóalj kivonul Koszovóból. Ez azt jelenti számunkra, hogy a Magyar Honvédség kontingense adja majd a KFOR parancsnok közvetlen alárendeltségébe tartozó harcászati tartalék zászlóalj egészét" – fogalmazott Budai alezredes, hozzátéve: mindez azt jelenti, hogy a kontingens felelősségi területe mostantól egész Koszovóra kiterjed majd. „Ez természetesen sokkal nagyobb kihívást jelent, mint a korábbi váltások esetében, de meg tudunk oldani minden olyan feladatot, amit a KFOR parancsnokság nekünk szán" – húzta alá a kontingens parancsnoka.

1596026226

A zárógyakorlatot megelőzően, a bázis főépületében dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka és dr. Bene János, a nyíregyházi Jósa András múzeum igazgatója nyitotta meg a már Lengyelországot is megjárt Nyíregyházi huszárok az I. világháborúban című kiállítást. Dr. Bene János elmondta: a Nagy Háború sorsfordító volt a huszárság, mint fegyvernem számára, hiszen a lassan kialakuló állóháború előbb a lovaiktól fosztotta meg a lövészárkokba kényszerített huszárokat, majd pedig a díszes és színes egyenruhájuktól is, amely korábban különbbé tette őket a gyalogsághoz képest. Az így elvesző fegyvernemi kultúra már csak a lovasok lelkében maradt fent.

1596026227

„Noha már nincsen piros csákónk, de a huszáreszmeiség és lelkiség a mai magyar katona sajátja, a mostani kultúránk szerves része" – fogalmazott dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, hozzátéve: „a kultúránkra nagy szükség van, hiszen ez fennmaradásunk záloga a mai világban."

1596026227

Fotó: a szerző felvételei