Ladoga-2012 repülőkiképzés
Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu | 2012. április 28. 14:21Árilis 9-12. között Oroszországban tartották meg a „Ladoga-2012” névre keresztelt repülőkiképzést. Mint az elnevezésből is kitűnik, a gyakorlatot minden esztendőben, az év azonos időszakában rendezik meg az orosz légierő Ladoga-tó körzetében található gyakorlóterületén.
A kiképzés során a vadászpilóták Szu–27, Szu–27UB, MiG–29SzMT és MiG–31 típusú harci repülőgépeikkel, nappal és éjszakai körülmények között gyakorolták a modern légiharc elemeit – beleértve az ellenség felderítését, a légicél elfogását és feltételezett megsemmisítését. Mindezek mellett pedig irányított rakétaindítást hajtottak végre légi- és földi célokra aktív elektronikai zavarás mellett; gyakorolták az együttműködést a repülőgépek pilótái, valamint a földi irányítópontok személyzete között.
A Nyugati Katonai Körzet tájékoztatója a gyakorlatról:
„A repülőkiképzés során a katonai pilóták megsemmisítették a feltételezett ellenség minden típusú repülőeszközét, amelyek Oroszország területére kívántak behatolni úgy nappal földközeli magasságon, mint 10 ezer méter magasság felett."
„A kiképzés egyik fő jellemzője volt, hogy a repülőgép-vezetőknek a riasztásig nem volt információjuk a gépek helyzetéről és tulajdonságairól, önálló célkutatást, valamint elfogást kellett végrehajtaniuk egy megadott őrjáratozási légtérben. A gyakorlaton résztvevő minden repülőgép-vezető jó és kiváló eredménnyel hajtotta végre a légiharc-feladatokat."
A galériában látható képek a repülőkiképzés első napján készültek.
Fotók: RUFORCES.CM & ABLOGIN.RU