Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

London után Szentendre

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. szeptember 12. 19:05

Bevonult az MH Altiszti Akadémiára szeptember 12-én Marosi Ádám főhadnagy, aki a londoni olimpiai játékokon bronzérmet szerzett öttusában. A sportolóra hat hétig tartó kőkemény kiképzés vár Szentendrén.

Szeptember 12-én bevonult az MH Altiszti Akadémiára Marosi Ádám főhadnagy, olimpiai bronzérmes öttusázó, hogy megkezdje katonai alapkiképzését. A nem katonai oktatási intézményben végzett tiszti és altiszti állomány tanfolyamrendszerű felkészítése hat hétig tart: ennek keretében alaki, lövészeti, testnevelési, robbantási, harcászati és túlélési ismereteket sajátítanak el az újoncok.

Habár Londonban a legnehezebb körülmények között is példásan teljesített, még Marosi Ádámon is érezhető volt némi tanácstalanság, amint társaival együtt felsorakozott a szentendrei Görgei Artúr laktanya alakulótere mellett.

„Most elsősorban az a fontos, hogy túléljem a következő heteket, illetve a végén megfeleljek a vizsgán. Annyi már biztos, hogy nehezebb lesz ez az időszak, mint a londoni olimpia" – mondta a főhadnagy.

1595941509

Marosi Ádám pontosan tisztában van vele, hogy a honvédségnél semmiféle kivételezésre nem számíthat amiatt, mert történetesen ő a világ egyik legjobb öttusázója, de nem is tart igényt különleges elbánásra. „Egyelőre még nem látom pontosan, milyen lesz a kiképzés fizikai része, hiszen ez egy egész más világ, mint amiben eddig mozogtam. A versenysporttól eltekintve alapvetően egy bohém fiatalember vagyok, a katonaéletről eddig nincsenek tapasztalataim azt leszámítva, amit a filmekben láttam. Jó néhány hétre szükség lesz, hogy beleszokjak" – árulta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva.

Marosi főhadnagy az előtte álló hat hétben a kiképzésre koncentrál majd, de természetesen már tudja, mi következik utána. „A következő négy évben még biztosan öttusázni fogok, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is ezt várja tőlem" – mondta. A végcél a 2016-os riói olimpia, ahol szintén a lehető legjobban szeretne teljesíteni. „Akkor már harminckét éves leszek, és már most sem számítok fiatalnak az öttusához. Vagyis utána új életet kell kezdenem, és ez a célom: a Magyar Honvédségben szeretnék szolgálni" – fogalmazott.

1595941510

Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka szerint Marosi Ádámnak biztosan nem lesznek problémái a kiképzés során – bár az természetesen még az ő számára sem lesz könnyű. „Túl sok tapasztalatunk persze nincsen ilyen nívójú sportolókkal kapcsolatban, de nem hinném, hogy a fizikai követelmények teljesítése bárkinek is gondot okozna, aki sportolóként gyermekkora óta nap mint nap legyőzi önmagát. De minden újoncnak meg kell tanulnia csapatjátékossá válni" – mondta a parancsnok.

Horváth dandártábornok szerint egyébként a hathetes kiképzés során általában nem is feltétlenül az alakulótéren vagy a sportpályán végrehajtandók bizonyulnak a legnehezebbnek a bevonultak számára, hanem a fegyverrel, felszereléssel, imitációs eszközökkel végrehajtott harcászati és lőfeladatok. „És persze a hétköznapokban egy öttusázó sem menetfelszerelésben, bakancsban fut" – tette hozzá.

Fotó: Galovtsik Gábor