Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődött a VI. Honvédfesztivál

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. szeptember 22. 17:20

Általános iskolások versenyével kezdődött meg szeptember 22-én, kedden, Székesfehérváron az egy héten át tartó VI. Honvédfesztivál.

1596000713

Az István Király Általános Iskolában tartott megnyitón jelen volt Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka, aki az eseménnyel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, hogy Székesfehérvár, mint katonaváros mindig nagyon befogadó volt a honvédekkel és sok támogatást nyújt számukra. Ezért a honvédségnek szinte kötelessége, hogy viszonozza ezt a támogatást, például a helyi szervezeteken, iskolákon keresztül. „Azt látjuk, hogy a helyi iskolások örömmel vesznek részt az olyan programokon, mint például a Honvédfesztivál, és ebben nagy szerepet játszik a pákozdi Katonai Emlékpark is" – mondta.

A vezérőrnagy örömét fejezte ki, hogy az István Király Általános Iskolában indult el az idei programsorozat, mert – mint rámutatott – a környéken sok katonacsalád lakik, és már a múltban is ezen családok gyermekei jártak az intézménybe. Szavai szerint az iskola nagyon fontos szerepet játszik például a hazafiságra való nevelésben és a hazaszeretet kialakításában.

1596000713

Dr. Görög István, a Katonai Emlékpark Pákozd ügyvezető igazgatója, a rendezvény főszervezője elmondta: csütörtökön egy, a honvédelmi nevelésről szóló konferenciával folytatódik a programsorozat; ennek vendége lesz mások mellett dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH ÖHP szárazföldi haderőnem főnöke. Még aznap megrendezik a pákozdi emlékparkban az ország egyik legnagyobb számháborúját, amelyre 200 jelentkezőt várnak. Pénteken a főiskolások és fiatal katonák túrája következik – szintén az emlékpark környékén.

A Honvéd Sportszervezetek Országos Szövetsége szervezésében egy 10 kilométeres távot tesznek majd meg a fiatalok; a próba egyben a középiskolások honvédelmi versenye is. A szombati események jelentik a rendezvény csúcspontját: ekkor tartják a Pákozd-sukorói csata 167. évfordulóját, amelyen hagyományőrzők elevenítik fel a harcokat. Várhatóan több százan öltöznek be korhű egyenruhákba, köztük 167 gyermek is jelen lesz – mondta a főszervező.

A rendezvénysorozat nyitónapján tartották az általános iskolások honvédelmi versenyét, amelyen 14 csapat mért össze ügyességét. A versenyszámok között szerepelt hadtörténelmi, valamint katonai témájú elméleti, erőnléti és ügyességi próba is. A szervezésben az emlékparkon kívül közreműködött a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete.

1596000713


Fotó: Tóth László