Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Négy gyertya ég az adventi koszorún

Szöveg: Faragó Fanny |  2016. december 16. 12:12

A Honvédelmi Minisztérium katolikus és protestáns tábori püspökségeinek szervezésében december 16-án, pénteken megtartották az utolsó karácsonyváró – gyertyagyújtással egybekötött −, adventi áhítatot Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.

1596024700

A HM Protestáns Tábori Püspökség képviseletében Máté Sándor alezredes, tábori lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. „Ez a negyedik gyertya hagyományosan a szeretet gyertyája. Mi magunk is próbálunk szeretettel együtt lenni a mieinkkel, de igazából a karácsony az Úristen nagy szeretetének az ünnepe" – mondta.

Dr. Balogh András József ezredes, a HM Jogi Főosztály vezetője – Johann Sebastian Bach Itt állok jászolod felett című karácsonyi korall kíséretében – gyújtotta meg az utolsó gyertyát a minisztérium adventi koszorúján.

1596024700

„Velünk van az Isten. Még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy túlterheltek vagyunk. A mi reménységünk pontosan az, hogy karácsonykor Isten belépett a mi emberi időnkbe. Itt van velünk nap, mint nap. Ott van a külföldön szolgáló katonákkal, akik nem tölthetik a szentestét a családjukkal. Gondoljunk rájuk karácsonykor, a kollégáinkra, akik a békéért küzdenek" – mondta Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

A gyertyagyújtáson a Légierő Zenekar – Veszprém kísérte az egybegyűltek ünnepi énekét. Az egyházi üdvözlést és az igehallgatást követően, a közös ima után meghallgatták a záró áldást.

1596024701

Fotó: a szerző felvételei