Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyári Portya 2018

Szöveg: Basa-Tamás László honvéd tisztjelölt |  2018. június 19. 7:16

Május 30. és június 2. között a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj Ócsa Kiképző Bázisán rendezték meg a Nyári Portya 2018 harcászati komplex foglalkozást, amelyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának másodéves katonai vezető szakos, illetve harmadéves lövész, harckocsizó, és felderítő specializációkon tanuló honvédtiszt-jelöltjei vettek részt.

https://hhk.uni-nke.hu/hirek/2018/06/14/nyari-portya-2018
1599188971
Az utóbbi évekhez hasonlóan a gyakorlat célja az volt, hogy a honvédtiszt-jelölti állomány lehetőséget kapjon arra, hogy gyakorolja, a stabilizációs műveletekkel kapcsolatos harcászati feladatok végrehajtását, illetve a harcászati alegységek béketámogató műveleti feladatainak vezetését. További cél volt a katonai vezetői szakos honvéd tisztjelöltek általános ismeretanyagának, elméleti és gyakorlati tudásszintjének felmérése, kiegészítése, egységesítése, valamint a felsőbb éves honvéd tisztjelöltek parancsnoki tevékenységének, a feladatok tervezésének és vezetésének gyakoroltatása és a felmerülő hibák javítása. A gyakorlaton részt vevő hivatásos állomány pedagógiai és módszertani segítséget nyújtott a tisztjelöltek számára, valamint mentorálta őket.

Hétfőn a harmadéves állomány elméleti felkészítéseken vett részt, ami szükséges volt ahhoz, hogy a gyakorlati feladat-végrehajtások sikeresek legyenek. Az elméleti felkészítések informatívak és hasznosak voltak, még azok számára is, akik már többször foglalkoztak a témával, akár hazai, akár külföldi gyakorlatok során.

1599188971
A szerdai napon menetet hajtottunk végre a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj Ócsa Kiképző Bázis területére. A nyugvóhelyül szolgáló barakkok átvétele, a körletrend kialakítása és a felszerelés rendezése után kiindultunk a feladatok végrehajtásának a helyszínére. A harmadéves parancsnokok vezetésével megtörtént a harcjárművek átvétele a telephelyen, majd a foglalkozási helyek kialakítására került sor. Ezalatt a másodéves állománynak a gyakorlat vezetője tantermi foglalkozás során ismertette a kialakult harcászati helyzetet és a biztonsági rendszabályokat. Három foglalkozási hely került berendezésre, ahol rendre a harmadéves felderítő, lövész és harckocsizó honvéd tisztjelöltek egy-egy hivatásos oktató mentorálásával előkészültek a gyakorlati foglalkozások megtartására. A foglalkozások során a másodévesek elsajátították a harcjárműbe való biztonságos ki- és beszállást, a harcjármű álcázását, álcahálóval és alakmásító rudakkal, valamint a rövid és hosszú megállás során szükséges tevékenységek rendjét. A harcjárműves gyakorlati foglalkozások elengedhetetlenek voltak a másnapi konvojkísérési feladatok sikeres végrehajtása érdekében, ugyanis a másodéves tisztjelöltek még csak most találkoztak először testközelből a BTR-80 és BTR-80A típusú harcjárművekkel, valamint a T-72 harckocsival. A délután folyamán, egy harmadéves felderítő honvéd tisztjelölt (Lőrincz Zoltán), a gyakorlat vezetőjének mentorálásával, az EÁP (Ellenőrző Áteresztő Pont) kiépítésével és üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységek rendjét ismertette a másodéves állománnyal. A külföldi gyakorlatok során az állomány nagy része már vett részt EÁP kiépítésében és üzemeltetésében, ugyanakkor mivel eddig csak részfeladatokat látott el, nem látta át az EÁP teljes működését, így a foglalkozás során a foglalkozásvezető nagy figyelmet fordított arra, hogy mindenki tisztában legyen az EÁP kiépítésével és üzemeltetésével támasztott követelményekkel.

Csütörtökön délelőtt, a konvojkísérés során igyekeztünk minél több szituációt lemodellezni, ezért viszonylag rövid időn belül több összehangolt, kis és nagy erejű támadás is érte a konvojt, amire az állomány sikeresen reagált. A harmadéves felderítő honvéd tisztjelöltek alájátszóként szimulációs eszközöket, füstöt és vaklőszerrel leadott lövéseket is bevetettek, annak érdekében, hogy megzavarják a konvojt. Az állomány azonban, a harmadéves parancsnokaik vezetésével, sikeresen leküzdötte az eléje gördített akadályokat. Délután az EÁP valós üzemeltetésére került sor, ahol az állománynak fel kellett vennie a harcot az együttműködő, vagy éppen ellenséges szándékú alájátszókkal, meg kellett oldania az esetleges nyelvi különbségekből adódó szituációkat és le kellett küzdenie az EÁP-ot ért támadásokat. A végrehajtások kiválóan sikerültek, a megvalósítást megtekintő hivatásos állomány meggyőződhetett arról, hogy a honvéd tisztjelöltek magabiztosan és sikeresen tudták kezelni a spontán kialakult helyzeteket. Délután a fegyverek, felszerelések karbantartására került sor. A gyakorlat zárásaként, este a szükséges karbantartási feladatok végrehajtása után, egy gyakorlatzáró közös vacsora (szalonna- és kolbászsütés) volt a század jutalma az egész hetes, feszített tempójú, kitartó munkáért. Ezt követően, a hagyományokhoz híven egy utolsó össznépi tömegsportra került sor (III. – II. éves futballmérkőzés), amiben mindenki levezethette az esetlegesen benne maradt stresszt. Az állomány végül jókedvűen tért nyugovóra.

1599188971
A pénteki napon sor került a körletek rendezésére, átadására. Felpakoltuk a felszerelést a teherautóra és visszaindultunk a laktanyába. Visszatérve, egy utolsó sorakozó került végrehajtásra, ahol a gyakorló századparancsnok és a hivatásos állomány megköszönte a század munkáját, illetve könyvjutalomban és oklevélben részesítették a kiemelkedően teljesítő hallgatókat, majd az állományt átadták az MH LZ-nek.

Külön köszönet a gyakorlat vezetőjének: dr. Forray László alezredesnek, valamint a hivatásos állománynak: Holndonner Hermann alezredesnek, Kocsi János Gyula főhadnagynak, Gali Gyula törzszászlósnak a sok segítségért, útmutatásért. Nélkülük ez a gyakorlat nem valósulhatott volna meg ilyen eredményesen.