Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt színi taps az ifjú párnak

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. október 17. 7:26

Bajtársai sorfala közt, hófehér díszegyenruhában vezette az anyakönyvvezető elé csinos menyasszonyát Kecskeméten Faddi Ferenc főtörzsőrmester. A díszszakasz az ifjú párt a polgármesteri hivataltól a templomba is elkísérte, a turisták és a nézelődők nyílt színi tapssal jutalmazták a rögtönzött „díszszemlét”.

1595943101

Látványos körülmények közt, barátai katonai tiszteletadása mellett mondta ki
a boldogító igent október 13-án Kecskeméten Faddi Ferenc főtörzsőrmester
és csinos menyasszonya, Mészáros Éva. A díszszakaszt Durgó Tamás
százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1.
Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője vezényelte, tagjai közt
pedig ott volt Nagy Ferenc százados, az ifjú férj századparancsnoka is.

Faddi főtörzsőrmester, a kecskeméti repülőbázis javítószázadának hivatásos
altisztje a mostani boldogságát duplán is a honvédségnek „köszönheti".
Először is azért, mert 2002-ben, az akkori MH Központi Tiszthelyettes
Szakképző Intézet katonai gépjárműszerelő szakának elvégzése után kérése
ellenére Hódmezővásárhely helyett Kecskemétre helyezték. Másodszor pedig
azért, mert menyasszonyát az egyik katonabarátja, Éva unokatestvére révén
ismerte meg, aki úgy nyolc évvel ezelőtt (a pontos dátumra Éva és Feri is
másként emlékszik) meghívta őt Ballószögre, egy családi szüretre. Aztán a
következő évben is – így végül esküvő lett a sok szüretelésből.

1595943101

Az ifjú férj a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a kardos esküvő tulajdonképpen
Éva ötlete volt. A kardokat a fegyverzeti szolgálaton keresztül a honvédség
tápiószecsői raktárbázisáról kellett igényelnie, és az esküvő előtt öt
nappal hozhatták el azokat. Így a díszszakasznak is bőven maradt ideje
gyakorolni, bár ők biztos, ami biztos alapon már jóval korábban is tartottak
néhány „seprűnyeles" próbát. Az oldalfegyverek viselésére és a díszelgésre sem
a közterületen, sem a polgármesteri hivatal dísztermében nem kellett engedélyt
kérniük, a református tiszteletesnek is csak egyetlen elvárása volt: a templomban
a kardok maradjanak a hüvelyükben!

Éva és Ferenc esküvője nemcsak külsőségeiben volt rendhagyó: a nászutat a
férj katonai elfoglaltsága miatt későbbre kellett halasztaniuk. A főtörzsőrmester
ugyanis egyelőre Szentendrén jár iskolába, egy három hónapos vezénylőzászlósi tanfolyam hallgatója. Ennek elvégzése után pedig csinos felesége mellé
valószínűleg egy újabb csillagja lesz – a zászlósi.

Fotók: A szerző felvételei