Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önként vállalták a szolgálatot

Szöveg: Galambos Sándor |  2017. december 12. 10:33

Heves megyében is eredményesen zárult az önkéntes területvédelmi tartalékosok első csoportjának alapozó felkészítése. A megyéből bevonult tizenkét önkéntes háromnapos egri kiképzését az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 3. régió szolnoki előkészítő részlegének munkatársai segítették. A Heves, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket magában foglaló régió parancsnoka Peszeki Tamás alezredes.

1596042387

Kiképzésük első napján dr. Pajtók Gábor önkéntes műveleti tartalékos ezredes köszöntötte Egerben a megyéből elsőként bevonult önkéntes területvédelmi tartalékosokat. A Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja az Alaptörvénynek a haza védelmére vonatkozó cikkelyeit idézve kívánt eredményes, közös munkát a felkészítés előtt állóknak és az oktatóiknak.

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság egri irodájának területén tartott felkészítés − az akár rendhagyónak is tekinthető ünnepélyes megnyitó után − munka-, tűz-, baleset-, és környezetvédelmi oktatással, logisztikai és szolgálati szabályzatismereti foglalkozásokkal kezdődött. A csoport tagjai tájékoztatást kaptak az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat jelentőségéről és a Magyar Honvédség szervezeti keretében elfoglalt helyéről, a tartalékosok törvényben szabályozott feladatairól, jogairól, kötelezettségeiről.

A gyakorlati foglalkozásokon megismerték az AK-63/D gépkarabély fő részeit, működésének elvét, biztonságos kezelését, a hozzá rendszeresített lőszert, valamint gyakorolták a fegyver szét- és összeszerelését, karbantartását. Katonai testnevelés keretében az önvédelemre épülő közelharc alapjaival és az egyes fogások begyakorlásával foglalkoztak, az egészségügyi alapismeretek tárgykörében pedig az elsősegélynyújtást, a sebek fertőtlenítését és kötözését, a sérült, tört végtagok rögzítését sajátították el.

1596042387

Kovács Imre alezredes, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság szolnoki előkészítő részlegének vezetője elmondta:
Heves megyében a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében egy éven belül hét önkéntes területvédelmi századot alakítanak meg. A tartalékos alegységek a lövészszázadok struktúrájának megfelelően épülnek majd fel. A parancsnoki beosztásokba egy-egy önkéntes műveleti tartalékos tisztet neveztek ki, akinek a munkáját járásonként egy ugyancsak műveleti tartalékos altiszt és egy legénységi állományú katona fogja segíteni.

Az egri előkészítő részleg és a kiképzőszázad teljes feltöltésére azonban csak jövőre lesz lehetőség, ezért nélkülözhetetlen az önkéntes szolgálatra történő felkészítésben a szolnoki kollégák segítsége.

Egerben tizenketten teljesítették eredményesen a területvédelmi tartalékosok részére meghatározott 120 órás felkészítés első modulját. Beosztásaikat és a beosztással járó rendfokozatot a szerződéskötéskor – az iskolai végzettségük és korábbi katonai tapasztalataik alapján – ajánlották fel a részükre. Az eskü szövegét a kiképzés megkezdése előtt valamennyien aláírták.

1596042388

Fotó: Zagyi Tamás törzszászlós és a szerző