Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes szolgálatra készülnek

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. február 28. 9:05

A katonai szolgálatot közelmúltban vállalt tartalékosok felkészítésével folytatódott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területvédelmi századok tagjainak felkészítése. A Szolnokon, február 23-25. közt tartott összevonás alkalmával öt járásból érkezett negyvenként önkéntes teljesítette a százhúsz órás kiképzési tervben rögzített első modul követelményeit.

1599182437
Dermesztő hidegben, eredményesen teljesítették a részükre meghatározott háromnapos alapozó modul követelményeit a Tiszafüred, Karcag, Nagyiván, Kisújszállás és Szolnok járások területvédelmi századaiba tavaly október óta jelentkezett önkéntesek. Az összevont felkészítés eredményeként azok a tartalékosok is elsajátíthatták a szolgálat ellátásához szükséges alapismereteket, akiknek a lakhelyükön egyelőre még nem biztosítottak a kiképzés feltételei.

Kovács Imre alezredes, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság megyei előkészítő részlegének vezetője elmondta: területvédelmi szolgálatra azokat jelentkezését várják, akiket érdekel a honvédelem, és fontosnak tartják, hogy tegyenek saját lakókörnyezetük biztonságáért. Részükre ez nem jelent kényszert, tapasztalatai szerint lelkesen, a legjobb tudásuk szerint teljesítik a feladatokat. Arról pedig a kiképzők gondoskodnak, hogy a tartalékosok a civil életben használható ismereteket is elsajátíthassanak.

1599182437
Jász-Nagykun-Szolnok megyében sokan érdeklődnek az új, családbarátnak is mondható katonai szolgálati forma iránt. Sok fiatal például azért is várja a 18. születésnapját, hogy bekapcsolódhasson a kiképzésbe. Egyre több alkalommal fordul elő az is, hogy férj és feleség együtt írják alá a regisztrációs lapokat, a hölgyek az állomány mintegy harminc százalékát alkotják. A végzettséget, szakmát illetően is nagyon vegyes a kép: van a megyei tartalékosok között kétkezi munkás, tanár, nagyvállalkozó, amatőr színész, egykori rendőr és katona is.

A bevonulás napja a felszerelések átvételével telt. A kötelező munka-, tűz-, baleset-, és környezetvédelmi oktatásokat követően pedig logisztikai és szolgálati szabályzatismereti, harcászatelméleti előadások következtek, valamint a tájékoztatás az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat jelentőségéről és a Magyar Honvédség szervezeti keretében elfoglalt helyéről, a tartalékosok törvényben meghatározott feladatairól, jogaikról, kötelezettségeikről.

Szolnokon a tartalékosok megismerték a honvédségben rendszeresített gépkarabély fő részeit, működésének elvét, biztonságos kezelését, gyakorolták a fegyver szét- és összeszerelését, karbantartását. Részt vettek alaki fogásokon, elsajátították az önvédelemre épülő katonai közelharc alapjait, az elsősegélynyújtás keretében pedig a sebek fertőtlenítésének, kötözésének módját tanulták meg.

1599182438
Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig kétszáztízen töltötték ki a tartalékos szolgálat vállalásához szükséges regisztrációs lapot. Az adatok feldolgozása, a jelentkezők fizikai és egészségügyi alkalmasságának vizsgálata folyamatosan zajlik, közel százan viszont már teljesítették a kiképzés első modulját. Kovács alezredes elárulta: ebben az évben szeretnék elérni a háromszáz fős létszámot.

* * *

Az önkéntes területvédelmi tartalékos katona szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra, továbbá a tényleges szolgálatteljesítés (kiképzés és egyéb igénybevétel) időtartamára – a rendszeresített szolgálati beosztáshoz tartozó besorolási osztálynak és besorolási kategóriájának megfelelő – alapilletményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezési és ruházati ellátásra, továbbá utazási költségtérítésre jogosult.

Az egyszeri szerződéskötés díja a honvédelmi illetményalap 75%-a, jelenleg bruttó 32 333 forint, amelyet két évre vállalt szolgálati jogviszony létesítése esetén a szerződéskötéstől számított 4. hónap 5. napjáig utalnak.

A rendelkezésre állási díj éves összege – a teljesített szolgálati évenként – a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, jelenleg 138 000 forint, amelyet a szerződés időtartama alatt évente, a szerződés évfordulójától számított két hónapon belül utalnak.

Az önkéntes területvédelmi tartalékosok felkészítése és alkalmazása alapvetően helyben történik. A felkészítés egy évben 20 napos, amelyet moduláris rendszerben (10 modul), több szakaszra bontva hajtanak végre. Ily módon az egyes összevonások időtartalma nem haladja meg a 4-5 napot.

Fotó: a szerző felvételei