„Reményt, bizalmat, jövőt teremtettek 1956 hősei”
Szöveg: Zilahy Tamás | 2011. november 3. 19:16„Ezerkilencszázötvenhat legfontosabb fejezete történelmünknek, hiszen mindent megváltoztatott ez az alig két hét” – fogalmazott dr. Szarka Gábor azon a megemlékezésen, amelyet november 3-án, csütörtökön rendeztek Tökölön, a Maléter Pál-kopjafánál és -szobornál.
Galéria
A Honvédelmi Minisztérium és a tököli polgármesteri hivatal által szervezett, katonai tiszteletadással megtartott megemlékezésen – amelyen részt vett Gyenes Judith asszony, Maléter Pál özvegye, Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke és Hoffman Pál, Tököl polgármestere is – elsőként dr. Szarka Gábor mondott beszédet. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke méltatta Maléter Pál elkötelezettségét, kiállását, önfeláldozását és példamutatását.
„Ezerkilencszázötvenhat legfontosabb fejezete történelmünknek, hiszen mindent megváltoztatott ez az alig két hét. Bebizonyította, hogy az igazság és a szabadság igenis elérhető, s a magyar nemzet összetartozik. Felmutattuk, hogy igazi nemzet vagyunk, s ez a forradalom öröksége is. Maléter Pál olyan nemzeti hősünk, aki tudta a kötelességét, és vállalta az ezzel járó kockázatot is. Megtette, amit tennie kellett, így lett a nemzet mártírja – fogalmazott a kabinetfőnök, aki köszönetét fejezte ki azoknak a helyi pedagógusoknak, akik elhozták a megemlékezésre tanítványaikat is.
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem" – fogalmazott Szabó István, majd megerősítette, hogy „Maléter Pál hitt a változásban, a szív erejében, amely megrengette a világot. Reményt, bizalmat, jövőt teremtettek 1956 hősei." A Pest Megyei Közgyűlés alelnöke szólt a forradalom utáni megtorlásokról, az üldöztetésekről, a zsarnokságról is, és emlékeztetett azokra a hősökre, akik ekkor sem féltek, hanem hittek, bíztak és reméltek.
Ezután a kopjafától Maléter Pál szobrához vonultak az emlékezők. Itt Hoffman Pál mondott beszédet, amelyben úgy emlékezett 1956-ra mint a hősiesség és becsület ünnepére, amelyért a nemzet soha el nem múló tisztelete és hálája övezi a mártírokat. Itt is elhelyezték koszorúikat, virágaikat a megemlékezők és a kisiskolások.
Fotó: Galovtsik Gábor
További képekért kattintson galériánkra!