Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Támad a szakasz!

Szöveg: Szűcs László |  2011. április 7. 6:01

A négy BTR-rel járőrfeladatra induló lövész szakaszt kis erejű ellenséges támadás éri. Az első lövések eldördülése után a járművek a támadók irányába fordulnak, a katonák, a harcjárműről szállva támadó alakzatot vesznek fel, majd egymást biztosítva megindulnak az ellenség feltételezett állásai felé. A támadók hamar belátják: nincs esélyük, így megadják magukat. A honvedelem.hu a tatai lövészkatonák harcászati kiképzésén járt.

1595916640
A teljes menetfelszerelésbe öltözött, álcafestékkel „kimázolt" arcú katonák reggel nyolc órakor indultak ki a tatai laktanyából. Néhány perces zötykölődés a BTR-eken, s máris megérkeztek a kaszárnya szomszédságában található helyőrségi gyakorlótérre. Itt, Szomód település határában, minden feltétel adott ahhoz, hogy egy szakasz-szintű alegység harcászati kiképzést hajtson végre.

Ezen a napon éppen ilyen foglalkozásra érkeztek a gyakorlótérre az MH 25. Klapka György Lövészdandár lövész zászlóaljának második századában szolgáló katonák. A három szakasz, egymással párhuzamosan, három különféle foglalkozáson vesz részt – árulja el Bánfalvi Gergely százados, századparancsnok.

Amíg az egyik a körletfoglalási, és -biztosítási feladatokat gyakorolja, a másik harcalaki foglalkozást tart (ez egyébként azt jelenti, hogy a harcjárművekkel a különféle, szabályszerű alakzatok felvételét trenírozzák – tudom meg a parancsnoktól), a harmadik pedig készül a támadó manőverre.

Papp Péter hadnagy, szakaszparancsnok mindenre kiterjedő eligazításából kiderül: a felderítők a járőrútvonalon kis erejű ellenséges csoportosulásokat figyeltek meg, így a négy harcjárműből álló menetoszlopnak fel kell készülnie az esetleges támadásra.

1595916640
Így jöjjön be a szakaszparancsnok lottó ötöse! Alig gördül ki a konvoj a járőrbázisról, máris eldörren az első lövés, az utolsó harcjárművet veszik tűz alá a támadók. A menetoszlop gyorsít, majd hirtelen irányt váltva a BTR-ek szembe fordulnak az utat szegélyező bokrok közé elbújt ellenséges fegyveresekkel. A harcjárművekből kirajzó katonák szabályos alakzatban, egymást biztosítva, rövid sorozataikkal egymást fedezve indulnak meg a támadók felé. A tűzharc nem tart sokáig, amelyik támadót nem sikerült harcképtelenné tenni, az megadja magát.

„Rendben fiúk, sorakozó!" – adja ki a parancsot Bánfalvi százados, s amíg a szakasz katonái szabályos alakzatba állnak elmondja: a tatai lövész zászlóalj januárban az úgynevezett egyes harcos felkészítéssel kezdte meg az idei kiképzéseket. Februárban szakcsoport-felkészítéseket tartottak, márciusban pedig raj-összekovácsolási foglalkozásokat szerveztek. Ebben a hónapban szakasz-összekovácsolással folytatják a munkát, májusban pedig század-szintű kiképzés szerepel a programban. Ez utóbbit egyébként már a Bakonyban, a nullaponti gyakorlótéren hajtják majd végre.

A felkészítés célja pedig a néhány, újonnan érkezett katona beillesztése az alegység életébe. Emellett a század több katonája is a közelmúltban tért haza féléves afganisztáni külszolgálatából, így a missziót megjárt állománynak is vissza kell illeszkednie az elegységbe, azaz számukra is nélkülözhetetlen a mostani kiképzés.

A sorakozó nem tart sokáig, Bánfalvi százados röviden értékeli a látottakat, felhívja a figyelmet egy-két apróbb hibára, majd máris kiadja a vezényszót: „oszolj!" A szakasz visszatér a járőrbázisra, ahol megkezdik a felkészülést a délutáni feladatra. Akkor már a védelmi harc teendőinek begyakorlása vár rájuk.

(További képeinkért kattintson galériánkra!)

Fotó: Galovtsik Gábor