Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vivát, huszár!

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2012. szeptember 23. 13:28

A mai ünnep arról beszél, hogy szeretjük a hazánkat és összetartozunk – mondta dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke a Vivát Huszár katonai és polgári hagyományőrző találkozó megnyitóján, szeptember 23-án.

Az először megrendezett Vivát Huszár katonai és polgári hagyományőrző találkozót Szarka Gábor, a honvédelmi tárca kabinetfőnöke, Németh Szilárd, a XXI. kerület polgármestere, és Bencsik András, a szervező Magyar Ház Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Demokrata

főszerkesztője nyitotta meg a csepeli Szent Imre téren.

Beszédében Szarka Gábor tolmácsolta Hende Csaba honvédelmi miniszter üdvözletét, majd méltatta a hagyományőrzők tevékenységét, annak fontosságát. „Amikor a hagyományt őrizzük, a hagyomány őriz meg minket" – hangsúlyozta a kabinetfőnök. „Fel kell mutatni és magasra kell emelni azokat az értékeket, amelyek az előttünk járókat alkalmassá teszik arra, hogy megtartsák ezt a hazát és ezt a nemzetet."

1595941894

Szarka Gábor kiemelte, Magyarország és ezen belül a Magyar Honvédség megújítása is elképzelhetetlen anélkül, hogy a nemzet ismerje és értse azt az áldozatos munkát, amit honvédeink végeznek a haza védelmében. Ennek fontos része az is, amikor a múltunkra, az előttünk járók életére emlékezünk.

Szarka Gábor rámutatott: a legapróbb eredményekért is keményen meg kell küzdeni, a munkát pedig csak napról napra, tégláról téglára, jól és becsületesen, gondosan és körültekintően lehet elvégezni. Ha így teszünk, meg tudjuk oldani a legnagyobb nehézségeket is. A történelmet megismerve megérthetjük: összetartozunk. „Sok-sok életből, sok-sok élet múltjából, áldozatából, küzdelméből, bölcsességéből és balítéletéből jött létre a mi sorsunk, a mi jelenünk. Ez a mai ünnep arról beszél, hogy szeretjük a hazánkat és összetartozunk egymással, illetve mindazokkal, akik benne éltek, benne élnek és benne fognak élni" – mondta a kabinetfőnök. Kiemelte: kötelességünk, hogy az előttünk járók emlékét megőrizzük, a saját feladatainkat elvégezzük, és gondoskodjunk a ránk bízottakról, a jövőről. „Ha így lesz, élni tudunk, és élni tudnak azok is, akik előttünk éltek: akiktől örökségbe kaptuk az életet és ezt a hazát" – fogalmazott.

1595941894

A téren összesen kétszáz huszár – köztük százhúsz lovas – és húsz fogat jelent meg, hogy részt vegyen a találkozón. Az eseményre nemcsak magyarországi hagyományőrzők, hanem erdélyi és lorettói huszárok is érkeztek, rajtuk kívül pedig íjászok, illetve a magyar tájegységek képviseletét őrző csoportok is felvonultak. Képviseltette magát a találkozón az MH Ludovika Zászlóalj is. A fesztiválon – egészen vasárnap estig – látványos programokkal, többek között íjászbemutatóval és a Ludovika Zászlóalj közelharc-bemutatójával várják az érdeklődőket a csepeli Daru dombon.


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária