Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szakértő szerint a tárgyalás az egyetlen megoldás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. október 11. 12:11

Az Észak-Koreai válság megoldására szolgáló mindhárom katonai forgatókönyv teljes mértékben irreális, ezért a tárgyalás az egyetlen életképes verzió – jelentette ki a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatorna október 11-ei, szerdai műsorában.

Háda Béla úgy vélekedett: az észak-koreai rakétakísérleteknek elsősorban diplomáciai és kommunikációs céljuk van. Vagyis a rezsim elsődleges célja ezekkel az, hogy megpróbálja az Egyesült Államokat a neki tetsző politikai megoldások felé terelni.
Amerika részéről viszont már nagyon nem fokozható a stratégiai fenyegetés, hiszen Dél-Koreában és Japánban 60 ezer amerikai katona és egy komplett flotta állomásozik, bombázókat és atom-tengeralattjárót is a térségbe vezényelt az Egyesült Államok – sorolta.

Azt mondta: a mostani ismeretek szerint Észak-Korea 8 ezer kilométer hatótávolságú fegyver előállítására képes, amivel elérheti Közép-Európát és az Egyesült Államok nyugati partvidékét.
Ugyanakkor kétséges, hogy a rezsim rendelkezésére áll a megfelelő méretű nukleáris robbanófej, és szakértői konszenzus szerint rakétákból sem lehet túl sok. Nem teljesen bizonyított az sem, hogy Észak-Korea rendelkezik hidrogénbombával, a stratégiai elemzések szerint viszont érdemes ezzel számolni – mondta a Háda Béla.