Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brit segélyszervezeti dolgozókat bántalmaztak

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolititka.hu |  2013. április 5. 11:49

Két líbiait letartóztattak, amiért szexuálisan bántalmaztak három brit segélyszervezeti dolgozót az elmúlt héten. A munkásokat Bengázi közelében egy ellenőrzőpontnál rabolták el és tartották őket fogva órákon keresztül, amíg szerdán ki nem szabadították őket.

A Védelmi Hivatal munkatársa, Abdul Szalam Barghathi azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy a letartóztatottak katonák voltak. A tetteiket „egyedi, elszigetelt tettként" írta le. A tisztviselők korábban azt nyilatkozták, hogy négy embert tartóztattak le, akik két nőt bántalmaztak. Ezzel szemben Barghathi állítása szerint három nőt támadtak meg, valamint csak két támadót sikerült elfogni, a másik kettő még szabadlábon van. A pénteki imák néhány mecsetben a támadások elítélésével kezdődtek.

A nők konvoja Marokkóból Gázába tartott. Elérték az egyiptomi határt, ahol a hivatalnokok nem adtak nekik engedélyt az áthaladásra. A konvoj öt tagja, köztük a megtámadott nők egy taxival Bengáziba utaztak abban a reményben, hogy egy járattal visszarepülnek az Egyesült Királyságba. Megálltak egy ellenőrzőponton, ahol elrabolták őket és a nőket szexuálisan bántalmazták.

A brit nagykövet, Michael Aron azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy ez az esemény borzasztó volt és a líbiai hatóságok nyomoznak az ügyben. A csoport tagjait a kiadatásuk után a török konzulátusra vitték. A brit tisztviselők azt mondták, hogy most már visszatértek az Egyesült Királyságba.