„Európának lépnie kell”

Több helyen is elhangzott a népvándorlás szó a jelenleg zajló eseményekre. Találó ez a megfogalmazás, vagy valami másról beszélünk?

Minden attól függ, hogy húzom meg a kategóriát. Tény, hogy a négy és fél éve bekövetkezett „arab tavaszt" csodavárás övezte, ám ez alaptalannak bizonyult: az akkori események hatására csak Tunéziában következett be valóban pozitív fordulat, és ott is csak kismértékben. Líbiában megszűnt a központi kormányzat, miután Moammer el-Kadhafi megbukott, jelenleg több kormány is működik az országban. Általában kettőről beszélünk, de inkább három ez már, hiszen a Földközi-tenger partszakaszát jó 200 kilométeren már az Iszlám Állam ellenőrzi. Az országon keresztül özönlenek a migránsok Európába, ők azonban elsősorban nem líbek, hanem Fekete-Afrikából útnak indított emberek. A tőlük összeszedett, a család, a törzs által összeadott pénz mintegy harmadát a helyi rendőrségek kapják meg, vagyis a fekete-afrikai rendőrségek eleve abban érdekeltek, hogy minél több ember induljon el. Ez tehát az egyik irány. A másik a szíriai polgárháborúból menekülők köre és az általuk használt balkáni útvonal.

Utóbbival szembesülünk mi is Magyarországon elsősorban.

Szíriából mintegy 4-5 millió ember menekült el a háború kezdete óta, ez a lakosság mintegy egynegyedét jelenti. Ennek nagyjából fele Törökországban van jelenleg – a törökök riogatnak is vele, hogy hamarosan megindulnak Európa felé –, de kezelhetetlen, polgárháborús helyzet alakult ki Libanonban, ahol már a lakosság egyharmada migráns, és ivóvízhiány, illetve élelmiszer-ellátási akadozás jelentkezett Jordániában is. Törökország ugyan falat épített a határokra, de körülbelül 20 ezer nyugat-európai rajtuk keresztül ment ki az Iszlám Állam mellé harcolni, és rajtuk keresztül érkezik Európába a migránsok tömege is Szíria mellett Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból. Ők csónakokon jutnak át Görögországba, és ezért a 20 kilométeres útért fejenként mintegy 500 dollárt, tehát elképesztő pénzeket fizetnek az embercsempészeknek. Ezeket az embereket egyszerűen átverik. Viszont a probléma lényege, hogy ellenőrizhetetlen, pontosan kikről is van szó.

Miért?

Szíriából a középrétegek menekülnek, hiszen nekik van pénzük eljutni Európáig, ők tudják kifizetni az említett tételeket a bűnözőknek. A Közel-Keletről természetesen nem lehet kijutni útlevél nélkül, ellenben mire ideérnek, a migránsok okmányainak túlnyomó többsége megsemmisül, és nem lehet biztosan azonosítani, honnan jöttek. Most jártam Szerbiában, ahol például 90 százalékuk azt mondja, hogy ő január elsején született, és Szíriából érkezett, hiszen a görögök és a németek kiemelten keresik a szír menekülteket. És eközben mindkét említett útvonalon elképesztő mennyiségű ember özönlik Európába. Olaszországba 2012-ben 13 ezer migráns érkezett, ami kezelhető létszám. 2013-ban már 43 ezren jöttek, 2014-ben pedig 170 ezren, de már idén is túllépte a számuk a százezret. Ez kezelhetetlen helyzet. Görögországba idén 124 ezren érkeztek, Nagy-Britanniában pedig mintegy 7,5 millió külföldi él, és egy év alatt 14 ezren kaptak menekültstátuszt. Németországba pedig 40-45 százalékban a Balkánról érkeznek, akik közül viszont kevesebb mint egy százalék kapja meg a státuszt. Bajorországban idén már több pénzt költöttek a migránsokra, mint a megelőző tizenkilenc évben összesen.

Kik fogják össze a szálakat, kik irányítják az embercsempész-hálózatokat?

Európában elsősorban az albán maffia, amely nagyon komoly hálózatot épített ki a kontinensen, és például heroincsempészetből is évi mintegy 15 milliárd eurós hasznot tesz zsebre. És az embercsempészettel még ehhez képest is a világ egyik legnagyobb üzletéről beszélünk. Ezekkel a bandákkal szemben keményen fel kell lépni. A maffiaérdekeltségek mögött azonban rendkívül komoly politikai érdekek húzódnak meg. Az Európába érkezett menekültek többsége elkeseredett, átvert, megtévesztett ember, akiknek Fekete-Afrikában vagy a Közel-Keleten azt ígérik, hogy Európában lakást, jó autót, jó állást kapnak majd. Viszont emellett az átküldöttek egy része egyéb feladatot is kap, és szinte lehetetlen megmondani, kik ezek az emberek, hiszen hamis papírokkal jönnek, és ahogy említettem, az ellenőrzés amúgy is megoldhatatlan. Vagyis hiába mondja azt Angela Merkel, hogy a szíriai menekülteket Németország befogadja, nem tudhatják mindenkiről biztosan, hogy ő tényleg a háború elől menekül, és nem az Iszlám Állam vagy valamely más radikális szervezet embere. De egyébként az is veszélyforrást jelent, amikor ezek a becsapott, átvert emberek Európában szembesülnek azzal, hogy amit ígértek nekik, az nem volt igaz. Ők javarészt fiatalemberek, akik egy másik kultúrából érkeztek, viszont nincs képzettségük, nem tudnak integrálódni, így munkát sem kapnak. Mert hiába nem merik ezt sokan kimondani, Európában ilyen mennyiségű képzetlen emberre egyszerűen nincs szükség, nem tud velük mit kezdeni a kontinens.

Németországban 2:1 arányú a munkanélküliek aránya a németek és a migránsok viszonylatában, az iskola-otthagyásé pedig 2,1:1-es. Miközben a német lakosság 62 százaléka eljut a felsőfokú tanulmányokig, addig a migránsok esetében ez az arány 27 százalék. És miközben mondjuk pár évtizeddel ezelőtt teljesen általánosak voltak a vegyesházasságok, ma Németországban a muszlim nők mindössze 0,5 százaléka megy férjhez német férfihoz. Ezek igen beszédes adatok. Akárcsak az, hogy már több mint száz német állampolgár esett el a közel-keleti harcokban az Iszlám Állam oldalán harcolva… Ennek jegyében megkezdődött a harc azokért, akik fiatalok, diplomával rendelkeznek, és készek integrálódni. Őket hajlandók befogadni az egyes országok, a tömeget azonban nem. Pozitív példa, hogy a Németországban tanuló, harmadik világból érkezett egyetemisták fele a tanulmányai elvégzése után is itt marad. Csak Manchesterben több malawi származású orvos praktizál, mint egész Malawiban, és miközben Zambiában a függetlenség elnyerése óta mintegy hatszázan végezték el az orvosi egyetemet, ebből csak körülbelül ötvenen maradtak otthon. De már az eleve itt élő bevándorlók is igen megosztottak: a Nyugat-Európában lakó harmadik-negyedik muszlim generáció például nemcsak nem tud, hanem nem is akar integrálódni. A kölcsönös feszültség pedig azokra is kihat, akik évtizedek óta itt laknak, és egyébként az adott európai ország lojális polgáraiként élik az életüket: emiatt az ő helyzetük is egyre nehezebb lesz.

Európa nem igazán találja a megoldást. Sőt, mintha értelmes párbeszédet sem igazán sikerülne folytatni a válságról, ehelyett inkább csak a szélsőségek ütköznek…

Európa egyre inkább jobbra tolódik a feszültség következtében, a párbeszéd pedig azért nehéz, mert a politikai célok ütköznek a humánummal. Emberekről beszélünk, és aki a humánum oldaláról szól, az természetesen mindig szimpatikusabb – viszont aki így tesz, amögött sokszor nincs eszközrendszer. Eközben a politika látja, hogy főleg a 2008-as gazdasági világválság után a most érkező emberek döntő részével Európa nem tud mit kezdeni, a közhangulat pedig nagyon gyorsan változik. Még pár héttel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy felelős politikus olyat nyilatkozzon, mint amit például a napokban a cseh miniszterelnök-helyettes vetett fel: hogy a NATO őrizze a schengeni határokat. Ezt az ötletet persze azonnal lesöpörték az asztalról, de a tendenciák egyértelműek. David Cameron nemrég migránsok „rajairól" beszélt – emberekről nem fogalmazunk így, hiszen a rovarok közlekednek rajokban, és a Munkáspárt egyből tiltakozott is. Aztán két óra múlva már ők sem szóltak semmit, mert a lakosság többsége egyszerűen nem kér a bevándorlókból, és Nagy-Britanniában is azt mutatják a felmérések, hogy az emberek ezt látják a legégetőbb problémának jelenleg. Először körülbelül hat éve mondta ki nagyjából egyszerre Nicolas Sarkozy, David Cameron és Angela Merkel, hogy a multikulturális együttélés megbukott. Ha ez öt évvel korábban hagyja el a szájukat, szinte bizonyos, hogy mindhárman belebuknak. A magyar intézkedések kapcsán is a felhördülés volt az első nemzetközi reakció, majd azt láttuk, hogy szintén kerítést építenek az észtek, a törökök, a görögök, a bolgárok. Bulgária már páncélos egységekkel védi a határait, a spanyol rendőrség pedig kőkeményen lép fel a migránsokkal szemben, még ha erről a lapokban nem is feltétlenül lehet olvasni. A migrációs válság kérdése jelenleg mindent ural, Európának lépnie kell. Ha pedig egységesen nem megy a cselekvés, nemzeti megoldások következnek majd.

Mit lehetne lépni egyáltalán?

Az olasz miniszterelnök a legutóbbi G7-es találkozón egy háromlépcsős stratégiát vázolt fel a földközi-tengeri útvonal kapcsán. Ennek első lépésén túl vagyunk: a hírszerzés tudja, honnan indulnak a hajók. A második lépésre már sok ország azt mondja, hogy nem lehetséges megvalósítani, mert emberi jogokat sért: ez a hajók feltartóztatása, az emberek kimentése, majd a járművek elsüllyesztése lenne. A harmadik pont pedig az, hogy egyszerűen rendet kell csinálni Líbiában. A múlt héten Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már jelezte, hogy Moszkva részéről ennek nincs akadálya. Ezzel új helyzetről beszélünk. Remélhetőleg a szeptemberi uniós válságcsúcson születik egységes álláspont, de azért nem mernék erre nagyobb összegben fogadásokat kötni, hiszen a huszonnyolc uniós tagállam ebben sem volt képes eddig közösen gondolkodni vagy lépni. Jelenleg kényszermegoldások születnek.

Meddig fokozódhat az Európára nehezedő nyomás, és mi a legrosszabb forgatókönyv?

A menekültek száma fokozatosan növekszik. Télen nyilvánvalóan csökkenni fog, de tavasszal érkezik majd az újabb hullám. És látni kell, hogy Európa jelenleg egyszerűen nem tud védekezni a nyomással szemben, ellentétben a három másik fő migrációs célponttal. Ausztrália haditengerészettel vette körbe magát, és csak az mehet, akit beengednek. Az Egyesült Államokat két óceán határolja, északról pedig Kanada, rájuk délről, Mexikó felől nehezedik nyomás, viszont itt kétezer kilométeres hosszúságban fal húzódik. A gazdag arab országok pedig szintén csak azt engedik be a válsággócokból, akikre nekik szükségük van. Ami a legrosszabb forgatókönyveket illeti, ezek szerint állandósulni fognak az összecsapások a migránsok és a rendőrségek, csendőrségek, illetve előbb-utóbb az európai „őslakosság" között. Persze ez is nagyban függ attól, melyik országban mik a szokások. Érdemes megjegyezni, hogy ha Németországot nézzük, a volt NDK területén például háromszor annyi atrocitás éri a bevándorlókat, mint a nyugati tartományokban, hiszen mások a történelmi tapasztalatok, másmilyen a toleranciaküszöb.

Elképzelhető-e akár már rövidebb távon is olyan, rendőrállami jellegű intézkedések bevezetése a migrációs válság miatt Európában, amelyeket ma még abszurdnak neveznénk?

Minden további nélkül. Gondoljunk csak arra, mi történt 2001. szeptember 11. után: az amerikaiak akkor azt mondták, hogy a biztonság fontosabb az emberi jogok maradéktalan érvényesülésénél. És ugyan ki gondolta volna még akár csak két évvel ezelőtt is, hogy idáig fajul az iraki és a szíriai válság? Hogy ott lesz egy Iszlám Állam, amivel a nyugat nem képes mit kezdeni? Senki. A nyugati hatalmak mindent megtettek az Aszad elleni fellépés érdekében, nem utolsósorban a síita félhold gyengítése érdekében, hiszen ennek nem Irán vagy Irak, hanem Szíria és a Hezbollah a leggyengébb láncszeme. De hiába akarták fellázítani a szunnitákat, azok nem lázadtak fel, a szír demokratikus erők pedig csak papíron léteznek. Irakból eközben kivonultak a szövetségesek, a kormány pedig nem működik. Ezek mind olyan lappangó válságok, ahol tényleg, szó szerint bármi bekövetkezhet.

Mennyire egyeznek vagy állnak ellentétben ebben a kérdésben az amerikai és az európai érdekek, illetve mi Kína és Oroszország érdeke?

Az Európai Unió és az Egyesült Államok esetében elméletileg egymás legfontosabb stratégiai szövetségeseiről van szó, ugyanakkor a két fél között rendkívül komoly gazdasági, politikai és egyéb érdekellentétek feszülnek. Ugyanakkor az Egyesült Államokkal szemben Európának sem eszközrendszere, sem pénzforrása nincs a teljes világ lehallgatására, megfigyelésére – és a hírszerzés 90 százaléka gazdasági jellegű. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Amerikában már minden a jövő évi elnökválasztásról szól, ahol viszont megjósolhatatlanok az esélyek: a befutónak kikiáltott Jeb Bush leszerepelt, Hillary Clinton vergődik, senki sem tudja, ki lehet a következő amerikai elnök. Jól tudjuk, hogy Európa abban is megosztott, miként kellene viszonyulni az ukrán válság kérdésében az Egyesült Államokhoz, illetve Oroszországhoz. Ami Kínát és Oroszországot illeti, úgy gondolom, őket fel lehet sorakoztatni Európa mellé vagy mögé a problémák megoldásában, Lavrov imént említett nyilatkozata is erre utal. Ez már csak azért is fontos, mert a Biztonsági Tanácsban nem lehet döntést hozni e két ország nélkül.