Közel-keleti rend(etlenség)

A rendezvényt Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. Mint elmondta: 2012-ben indult útjára a biztonságpolitikai előadás-sorozat. „A Közel-Keleten zajló politikai és gazdasági események mindig nagyban befolyásolták a világ, Európa és hazánk biztonságát is" – hangsúlyozta az ezredes. Hozzátette: nemcsak a katonák, hanem a civil emberek számára is fontos, hogy ezen eseményeket értékeljük, valamint megfigyeljük a nagyhatalmak viszonyulását a Közel-Kelethez.

A köszöntőt követően dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója tartotta meg bevezető előadását. Kitért a Sykes-Picot Egyezményre, amelyről elmondta, hogy jogi értelemben még 102 év után sem lépett érvénybe, azonban a hivatkozásokban mindig szerepel. Mi is ez az „arab Trianonnak" is nevezett egyezmény? 1916 májusában Nagy-Britannia és Franciaország képviselői aláírtak egy titkos egyezményt, ami arról szólt, hogyan osztják majd fel egymás között a Közel-Keletet, miután a világháborúban legyőzik az Oszmán Birodalmat. „Szíria, Irak, Jordánia és az egyes Palesztin területek nem tudták kialakítani azokat az állami kereteket, amelyeket a társadalom is magának érez, ezért alakulhatnak ki itt időről időre konfliktusok" – mondta dr. Tálas Péter. Zárásként a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója hangsúlyozta:  teljesen más világban élünk, mint a Sykes-Picot Egyezmény megkötésekor: „sokkal bonyolultabb, egymásra erőteljesebben függő entitások alakítják a közel-keleti helyzetet."

Ezt követően dr. Rácz András beszélt Oroszország stratégiai érdekeiről a Közel-Keleten. Megtudtuk: korábban a Szovjetunió meghatározó szerepet töltött be a Közel-Keleten is. „Szövetséges volt Egyiptom, a szíriai rendszer és Algéria is" – mondta a szakértő. A Szovjetunió felbomlását követően kevesebb erőforrás, kevesebb figyelem irányult a térségre. Oroszország szíriai beavatkozásáról az előadó elmondta: ez egy olyan művelet, ahol komoly tengeri erők is jelen vannak. „Világpolitikai szinten is jelentős, ugyanis azzal, hogy Oroszország beavatkozott a szíriai konfliktusba, teljesen egyértelműen visszakerült a világpolitika élvonalába" – hangsúlyozta dr. Rácz András. Hozzátette: ez nem a 2015-ös katonai beavatkozással kezdődött, hanem akkor, amikor Oroszország közvetítésével sikerült leszerelni az Aszad-rezsim vegyi fegyvereinek nagy részét. A szakértő kitért arra is: azzal, hogy Oroszország beavatkozott a szíriai konfliktusba, elterelte a figyelmet az ukrán helyzetről.

A következő előadásban Pénzváltó Nikolett beszélt Törökország stratégiai érdekeiről a Közel-Keleten. Ismertette Törökország geopolitikai és belpolitikai helyzetét, majd beszélt az ország közel-keleti stratégiájáról, végezetül pedig kitért a török-kurd helyzetre is.

A biztonságpolitikai konferenciák célja, hogy széles körű megközelítésben mutassák be és elemezzék az Európát közvetlenül és közvetetten érintő válságokat, valamint, hogy a résztvevők megismerkedhessenek az Európa közvetlen biztonsági környezetét és a világot globálisan befolyásoló biztonságpolitikai folyamatokkal.

Ugrósdy Márton a térséggel kapcsolatos amerikai politikát igyekezett felvázolni. A kutatónak nem volt könnyű dolga, hiszen Donald Trump egyéves elnöksége jelentős változást jelentett a Barack Obama-féle kiszámítható nyolc esztendőhöz képest. Az előadó leszögezte: a közvélekedéssel ellentétben nem az amerikai elnök határozza meg a külpolitika irányvonalait, nem egyedül lép fel. A Szenátus hagyományosan nagy beleszólással rendelkezik, jóváhagyása nélkül szinte semmi nem történhet ezen a területen. Kiemelte az amerikai belpolitika befolyását a külpolitikára, s egyben ennek hatását az izraeli-amerikai kapcsolatokra s ezen keresztül az egész Közel-Keletre.
Emlékeztetett az amerikai katonai jelenlétre, illetve a térség óriási jelentőségére, mint a nagy hozzáadott értéket termelő, rengeteg magasan képzett amerikai szakembert foglalkoztató hadiipar jelentős felvevőpiacára is. Az eladás mellett a katonai segélyprogramok szerepe is előkerült az előadásban, hiszen ez is évi sok milliárd dolláros tételt jelent.

Ablaka Gergely az Iránnal kapcsolatos képet igyekezett tovább színesíteni. Szólt az ország gazdag történelmi múltjáról, szerteágazó kapcsolati rendszeréről, befolyásának az utóbbi években tapasztalható jelentős növekedéséről, de egyben ennek buktatóiról is.
Kiemelte az iráni−szaúd-arábiai vetélkedés alapját: ki legyen a térség vezető regionális hatalma? Itt rögtön az egyik komoly akadály is felmerült: a síita perzsa Irán nehezen lehet a szunnita többségű arab világ vezető ereje… Pedig mind a 80 milliós lakosságszám, mind a társadalom magas fokú képzettsége, mind az ország stratégiai helyzete segíti az országot befolyásának növelésében és megszilárdításában. Igaz, a külső és belső egyensúlyozás folyamatos, hiszen az ország vezetése mindent a rezsim túlélésének rendel alá. Ez nem is olyan egyszerű feladat, ha figyelembe vesszük például a lakosság összetételét (csak 50 százalék perzsa, a másik fele számos, egymással is néha problémás viszonyban lévő kisebbség), a felnövő fiatalok eltérő preferenciáit, elvárásait és vágyait, vagy a szaúdi külpolitika változásait.

Az elhangzottakra remekül rímelt Szalai Máté előadása, aki Szaúd-Arábia, illetve az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsát (GCC) és ennek kisebb tagjait (Bahrein, Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Kuvait és Omán) vette górcső alá. A konzervatív szunnita monarchia egyértelműen a térség gravitációs középpontja, regionális gazdasági központja lett. Ez egyben azt is jelenti, hogy sikeresen terjesztette ki befolyását számos környező országban.
Ezzel együtt a monarchia sok problémával küzd. Ilyen a lassú stratégiai döntéshozatal, a belső gazdasági és politikai gondok, a GCC-n belüli ellentétek kiéleződése és a törésvonalak megjelenése.
Szalai Máté kiemelte: ma már a Tanácsban részt vevő országok eltérő biztonságpolitikai érdekekkel, percepciókkal rendelkeznek, melyek csak részben esnek egybe Szaúd-Arábia érdekeivel. Kialakult egy kompetitív heteropolaritás, azaz az egymással versengő kisebb államok fontos szereplőkké nőttek fel és önállóan manővereznek. A GCC így ma már inkább politikai, mintsem biztonsági szervezetté alakult át.

Fotó: Tóth László