1918. január 27-28.

Felviszem a jegyzőkönyvet Matznerhez az orvosi barakkba, s mert nincs odahaza, Grasserhez térek be, aki most Binderrel lakik. Diskurálgatás közben nyílik az ajtó és egy előkelően öltözött hölgy lép be s méltóságteljesen tudakozódik, vajon itt lakik e B. zászlós úr. Felelet helyett Grasser beinvitálja, s csak most ismerem meg benne Fizát, a kis moslékhordó lányt, akinek úgy látszik felvitte a muszka Isten a dolgát, mert ugyancsak ki van öltözve és a frizurája se amolyan hétköznapi, hanem fodrászművészettel felépített. Barátnőjét, egy kis tömpe orrú ripacsos szibériai medvebocsot is magával hozta. Méltósággal és rém komoly képpel foglalnak helyet, úgy látszik az úrihölgyet szerintük így kell adni, de Grasser bolond mókái csakhamar a képünkhöz jobban illő vigyorgást váltják ki és hamisítatlan szibériai röhögésre térnek át, ezzel aztán a helyzet feszessége igen enyhül. Fiza ezelőtt pár évvel még csipás és ronda kis nő volt, ha szabad magamat itt így őszintén kifejeznem, de a plennibarakkok moslékjaiból nemcsak a malacai, hanem ő is annyira kifejlődött, hogy őszintén elbámulok rajta. És persze avanzsált is, most már nem hord moslékot, de azért közel maradt hozzá. Jól mulatunk a hölgyekkel, akik azonban végül is megunják a sok rossz viccet és főleg azt hogy ennél továbbmenni senki sem hajlandó és dühös képpel távoznak.