Moszul visszafoglalásának kettős jelentősége van

Wagner Péter érdeklődésünkre úgy fogalmaz: Moszul visszafoglalásának kettős jelentősége van. „Egyfelől fontos szimbólum, hiszen Abu Bakr al-Bagdadi itt kiáltotta ki a Kalifátust, és ez volt az Iszlám Állam kezén lévő legnagyobb város, igazi politikai, kulturális és gazdasági centrumról beszélünk. Emellett gyakorlati jelentősége is van az ostrom végének, hiszen innentől kezdve a terrorállam területei három kis szigetre korlátozódnak Irakban. Az első és legnagyobb Havidzsa, amely az ostrom kezdete óta körbekerítve, zárványként létezik. Utána ott van Tal-Afar, amely a Bagdadot Moszulon keresztül Szíriával összekötő főúton fekszik – ez egyben egyszerű összeköttetést is biztosítana a kormányerőknek az ott harcoló szíriai-orosz-iráni erők felé. Léteznek még kisebb területek az Eufrátesz vidékén is, de az a nagy, egybefüggő szürke zóna, amely ott éktelenkedett három évvel ezelőtt Irak és Szíria térképén, mára kis szürke foltokká alakult át. Papíron még létezik az Iszlám Állam, és Szíriában még jelentős méretű, de nagyrészt üres sivatagi területeket uralnak" – mondja a biztonságpolitikai szakértő.

Az Iszlám Állam jelenlegi formájának végét jelzi az is, hogy maga al-Bagdadi immáron több, egymástól különböző forrás egybehangzó állítása szerint is halott, és nem ő az egyetlen a szervezet felső vezetéséből, akit megöltek. „A szervezet létének szempontjából lényegtelen, ki örökli meg a pozíciót, az azonban korántsem mindegy, hogyan tudja újjászervezni az új vezető a működést. Annyi bizonyos, hogy nehéz dolga lesz, hiszen minden fronton támadják a szervezetet. Ugyanez azokra a támogató vagy hűségesküt tett szervezetekre, vilájetekre is áll, amelyek Líbiában, Egyiptomban, Afganisztánban működnek, és mióta megtették a bejelentést erről, mindre fokozott nyomás nehezedik" – mutat rá Wagner Péter.

A szakértő szerint általában kissé túlértékelik az Iszlám Állam kapcsán azt a franchise-jelleget, ami például az al-Kaidát jellemezte a 2001-es afganisztáni műveletek megkezdése után. „Oszama Bin Laden 2001 után már képtelen volt közvetlenül irányítani a szervezetét, de cserébe önállóan szerveződő csoportok jelentek meg Irakban, Jemenben és a Maghreb-országokban, amelyek hűségesküt tettek neki. Ezek a frakciók teljesen önállóan mozogtak, az Iszlám Állam azonban másképp működik, hiszen al-Bagdadiék tényleges államot akartak létrehozni, vagyis egy teljesen hierarchikusan felépített szervezetet. Ez pedig konfliktusokkal járhat, hiszen láthattuk, hogy már az is problémákat okozott, amikor a helyiek elképzeléseivel szemben vezetőket neveztek ki a Boko Haram élére. Az al-Kaida sosem akart embereket kinevezni, és nem is szóltak nagyon bele abba, melyik csoport mit csinál: még akkor is csak nemtetszésüket fejezték ki, amikor az Abu Muszab az-Zarkávi vezette iraki leágazás elkezdte mészárolni a síitákat, de érdemben nem szóltak bele abba, hogyan tevékenykednek."

Az Iszlám Állam felőrlése természetesen hosszabb távon nem befolyásolja annyira érdemben a terrorizmus létét vagy nemlétét a térségben, mint most tűnhet: Irakban Wagner Péter szerint most elsősorban inkább az a fő kérdés, hogy változtat-e a szunnitákat érintő politikán a kormány. „Amennyiben nem, a frusztráció, a gyűlölet és a kilátástalanság továbbra is fennmarad majd, és megjelennek az Iszlám Állam helyén más csoportok más néven. 2003 óta ezt látjuk az országban: tíz éven belül kétszer „adták oda" magukat a szunniták egy dzsihadista csoportnak, és mindkétszer súlyos árat fizettek érte. De ha ezután a kormánytól a hadseregen át a rendőrségig továbbra is úgy bánnak velük, mint valami megbízhatatlan, gyanús társadalmi csoporttal, az csak további erőszakhoz vezet. Máris látható, hogy az Iszlám Állam például megpróbálja tovább erősíteni az öngyilkos merényleteket Irakon belül."

A szakértő úgy látja: a megbékélés ezzel együtt sem teljesen reménytelen, a belpolitikában máris beindultak bizonyos folyamatok, és egyes politikai pártok máris valamiféle nemzeti megbékélést céloznak. „Muktada asz-Szadr síita hitszónok erősen nacionalista pártja például az utóbbi időszakban jelentős közeledést mutat a síita Ijad Allávi korábbi kormányfő szunnitákat is tömörítő, szekuláris nacionalista pártjához. Jövőre választások lesznek az országban, de természetesen továbbra is meghatározó, hogy mit enged és mit akar Irán, illetve az is, hogy mennyi támogatót tud szerezni a koalíción belül a jelenlegi miniszterelnök, Haider al-Abadi. Ugyanígy nem lehet leírni legfőbb ellenlábasát, Núri el-Málikit sem, aki miatt részben az egész síita-szunnita konfliktus felerősödött, akár még ő is visszatérhet a hatalomba" – mutat rá Wagner Péter.

További kérdés a kurdok helyzete az országban, akik Irakban egyértelmű nyertesei az utóbbi időszak fejleményeinek, szeptemberre pedig megcéloztak egy függetlenségi referendumot. Ez azonban a szakértő szerint annak ellenére sem feltétlenül jelent majd gyakorlati elszakadást, hogy borítékolható az igenek túlnyomó többsége. „Maszúd Barzáni és és kurd politikai elit tapasztalt politikusokból áll, akik nem akarják egy elsietett lépéssel elveszíteni az eddigi eredményeiket. Ha meglesz a referendum, a mindenkori kurd vezető elmondhatja, hogy már ez sem áll az önálló Kurdisztán útjában, de amíg nincs nemzetközi garancia Törökország, Irán, Oroszország és az Egyesült Államok részéről, addig nem várható tényleges előrelépés az ügyben. Főleg, hogy belpolitikailag továbbra is feszült a helyzet a kurd területeken, ahol a gazdasági problémák az elmúlt három-négy évben súlyos tüntetésekhez, kivándorláshoz vezettek, és érdemben nem sikerült kezelni a gondokat. Ez persze eleve nem egyszerű, hiszen a bevételek nagyrésze az olajból származik, az olajár jelenleg tartósan alacsony, a munkavállalók túlnyomó többsége pedig az államtól kapja a fizetését."