Snowden-ügy: a kérdések továbbra is nyitottak

Az NSA lehallgatás-botrányáról, és a történet jogi hátteréről beszélgettünk dr. Krasznay Csabával, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusával, illetve arról, mi lehet még Edward Snowden tarsolyában. Emellett kiderült az is, hogy egy átlagos európainak, ezen belül pedig egy magyar állampolgárnak mennyire kell számolnia azzal a lehetőséggel, hogy levelezését egy „harmadik fél" is elolvassa.

A szakértő elmondta, Amerikában nagyon komoly törvényi szabályozása van annak, hogy kit, mikor, és milyen körülmények között lehet lehallgatni, így a jelek arra mutatnak, hogy az NSA által végzett tömeges “lehallgatás" nemcsak törvény, de alkotmányellenes is. Bár 9/11 után lényegesen lazultak ezek a jogszabályok, mondhatni a szabadság és a biztonság mérlegén az utóbbi bizonyult súlyosabbnak, az indokolatlan megfigyelés továbbra is tilalom alá esik. Nem beszélve más, Amerikán kívüli tevékenységről, amely végül az egész világ neheztelését kivívta. Nem kisebb fegyvertényt tudhatnak ugyanis maguk mögött az NSA hackerei, mint az ENSZ rendszerének meghekkelése, kémkedés az Európai Unió Egyesült Államokbeli ENSZ-képviseletei, valamint a világszervezet bécsi központú szakosított szervezete, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) után, sőt a szemfüles kiberkémek egy alkalommal kínai kollégáik által összegyűjtött adatokat is elorozták. S míg ez utóbbi minden regényes kalózromantikájával együtt akár legális is lehet (bár a kínai kormány aligha üdvözölte örömmel), az ENSZ képviseletek elleni támadás durván megsérti a nemzetközi jogot, hiszen a Genfi Egyezmény ezeknek az intézményeknek sérthetetlenséget biztosít.

Krasznay Csaba kiemelte, az NSA rendelkezik a szükséges technológiával ahhoz, hogy akár magyar célszemélyeket is lehallgathasson, bár ennek jelenlegi információk alapján kicsi a valószínűsége, már csak azért is, mert hazánk a hírszerzők által felállított „rangsorban" az utolsók között szerepel, azaz a kicsit érdekes és a nem érdekes határán mozog. Elszigetelt esetek elképzelhetők, úgymint néhány elcsípett diplomáciai üzenetváltás (hiszen tagjai vagyunk egy érdekesnek számító közösségnek, az EU-nak), vagy ha valaki bűnöző tevékenységével (fegyverkereskedés, vagy nemzetközi drogügyletek) hívja fel magára a figyelmet.

Edward Snowden kémkedésért és lopásért egyenként tíz évet kaphat, ha elkapják. Erre nem egy kísérletet is láthattunk már, és szinte bizonyos, hogy a háttérben is sok minden zajlik a cél érdekében. Itt merül fel az a kérdés is, hogy a szivárogtató, aki maga sem számít arra, hogy valaha hazatérhet hazájába, vajon hős vagy áruló. Krasznay Csaba úgy látja, ezeket a harcokat otthon is meg lehetett volna vívni, és míg a hibákra, a visszaélésekre rámutatni helyes lépés, ugyanakkor azzal, hogy Snowden ezeket a tényeket nem saját országában tárta az egész világ elé, legalábbis amerikai szemszögből nézve helytelenül cselekedett. A felelősségre vonás egyenlőre nem megoldható, s a nagy nyilvánosságnak köszönhetően Snowden többé kevésbé biztonságban érezheti magát Putyin védőszárnyai alatt. (Ugyan ki hinne el egy olyan hírt, miszerint Snowden infarktus miatt elhalálozott? – Így a csendes likvidálása sem járható út.)

Krasznay Csaba rámutatott, okkal merül fel az a kérdés, hogyan férhetett hozzá egy külső cég relatíve alacsony beosztású munkatársa titkos információk ekkora tárházához. Ez azt jelzi, hogy míg az amerikai titkosszolgálatok mindenkivel, még saját országuk állampolgáraival szemben is bizalmatlanok, addig azokban, akik bármilyen szinten bekerülnek ebbe a közösségbe, túlontúl is megbíznak. (Legalábbis eddig, hiszen a botrány kirobbanása után az illetékesek siettek leszögezni, hogy megnyirbálják a kiszervezett cégek hozzáférését.)

Mit köszönhetünk tehát Snowdennek, és persze a nagy kérdés, amely mindenkit foglalkoztat: mi van még a tarsolyában? A szakértő úgy látja, már így is többet tud a világ a hírszerzők szürke(néha fekete) szférában zajló mindennapjairól, mint eddig bármikor. A botránnyal foglalkozó Wikipédia oldalon részletesen nyomon követhetőek az eddig közzétett információk. Jobban beleláthatunk a lehallgatások szoftveres és hardveres hátterébe is. Ami biztos, hogy ez a terület bőven tartogat még szivárogtatni való témákat, hiszen az NSA által használt eszközök tárháza szinte kimeríthetetlennek tűnik, mutat rá a legutóbbi Snowden dokumentum is, miszerint az amerikai és a brit hírszerzés olyan hátsókapukat helyezett el az internetes szolgáltatások titkosítására használt SSL-technológia szabványának kidolgozása során, mellyel hozzáférhetnek biztonságosnak hitt e-mailezésekhez, egészségügyi adatokhoz vagy éppen banki számlákhoz.A kiszivárogtatott dokumentumokból pedig hétről hétre pontosabb képet kaphatunk a célpontokról, egyre tisztábban rajzolódik ki előttünk a szervezet felépítése és működése, amely már így is elég fejfájást okozott az USA kormányának. Ami szakmai szemszögből is érdekes: milyen szoftverrel, és mit tudtak kezdeni a rengeteg összegyűjtött adattal, köztük a titkosított adatokkal és állományokkal. Elég valószínű, hogy a titkosítottan tárolt adatok dekódolása egyelőre meghaladja az NSA képességeit is, de a kódolt internetes csatornák visszafejtése már nem okoz gondot.

Krasznay Csaba kiemelte, olyan érdekességekre is fény derülhet a közeljövőben, vajon képes- e még biztonságot és anonimitást nyújtani a TOR hálózat. Ezt a rendszert kifejezetten azért hozták létre (eredetileg az Amerikai Tengerészgyalogság kezdeményezte, majd az Electronic Frontier Foundation vette kézbe, 2006 óta pedig nonprofit szervezet) hogy számos proxy szerveren átvezetve tüntesse el az internetes tevékenység nyomvonalát, teljes névtelenséget biztosít a felhasználónak. A Tor-hálózatról mindeddig úgy tudtuk, biztonságosnak nevezhető, hiszen a node-ok – mivel csak titkosított adatokat láthatnak – egyrészt nem tudják honnan indult el a csomag, másrészt nem tudják, hogy mit tartalmaz (csakúgy mint az esetleges külső támadó, lehallgató). Komoly kérdés tehát, hogy szolgál-e valamilyen meglepetéssel Snowden ebben a témában, hiszen amellett, hogy a hálózat a bűnözők titkos találkozóhelyévé vált, az utóbbi időkben az online magánszféra biztonságáért aggódó átlagemberek is felé fordultak, valóságos mentsvárra lelve a digitális világnak ebben a fel nem térképezett szegletében.

Hogyan kommentálja mindezt az amerikai kormány? Természetesen a sokszor hangoztatott indokkal, azaz a terrorizmus elleni harccal. Ezt konkrét statisztikákkal igyekeznek alátámasztani, tudniillik több tucat terrorcselekményt előztek meg a lehallgatásokkal – állítják a kimutatások. Ám ezzel az érveléssel még saját lakosságukat sem tudják maradéktalanul meggyőzni, hiszen egyre-másra hallunk hírt NSA ellenes tüntetőkről, akik olyan kreatív transzparens-feliratokkal üzennek a kormánynak, mint Az 1984 nem használati utasítás!, vagy az ügynökség mozaikszavát újraértelmező New Stasi Agency. Nem beszélve arról, hogy joggal merül fel a kérdés: meddig mehet el a kormány a terrorveszélyre hivatkozva? Mekkora jogsértés könyvelhető el zokszó nélkül a biztonság érdekében?