Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Typhoon–Rafale közös repülés az együttműködés jegyében

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. szeptember 21. 15:26

A Brit Királyi Légierő és a francia légierő pilótái szeptember 14-én közös repüléseket hajtottak végre, az amúgy is szoros kapcsolat további erősítése érdekében. A résztvevő Eurofighter Typhoon T3 és Dassault Rafale B típusú repülőgépek hátsó kabinjaiban maguk a légierő parancsnokok, Guillaume Gelée és Stuart Atha tábornokok ültek.

1595941873

A repülés során a két parancsnok megismerhette a másik haditechnikáját és képességeit. Kilencven perc alatt Nyugat-Skócia légterében kipróbálhatták a gépek irányítását és repülési jellemzőit, illetve a különböző rendszerek működését is. Miután leszálltak a Leuchars légibázison, a brit tábornok elmondta, hogy véleménye szerint az együttműködés problémamentesen megvalósítható, a két típus „világverő" párost alkot a levegőben.

Gelée altábornagy, aki korábban berepülőpilótaként is dolgozott, szintén hasonló véleményen volt. Nagyon dicsérte a Typhoon-t, és egyetértett abban, hogy nem sok típus kelhet versenyre ezzel a két géppel. Az altábornagy egyébként a RAF Leuchars légibázis parancsnoka, Gavin Parker mögött foglalt helyet, aki elmondta, hogy az együttműködés a munkájuknak egy nagyon fontos eleme, ez a legutóbb Líbiában bizonyosodott be. Ennek jegyében a bázison most felálló új Eurofighter században helyet kap majd egy francia cserepilóta is, brit részről pedig Matt Johnstone százados a RAF Coningsby légibázisról kerül Franciaországba két évre, ahol Rafale-on repülhet majd.

A csereprogram résztvevői megkapják a teljes kiképzést a típusra, így hadműveleti feladatokban is részt vesznek majd. Korábban is volt már erre példa, 2011 novemberében a RAF pilótája, Ian Abson százados a francia miniszterelnöktől vehetett át kitüntetést, miután Mirage repülőgépével a tálibok által megtámadott földi egységek segítségére sietett.