Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes műveleti tartalékosok az oktatók között

Szöveg: Hársfalvi József mérnök őrnagy |  2012. szeptember 21. 16:32

Szolnokon az MH Béketámogató Kiképző Központban két önkéntes műveleti tartalékos bevonásával folyik a felkészülés a 24. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyamra (International Military Observer Course − IMOC).

1595941874

Első alkalommal tartják önkéntes műveleti tartalékosok aktív részvételével szeptember 17−21. között a nemzetközi tanfolyam oktatói hetét.
Az idén második alkalommal megrendezett katonai megfigyelő tanfolyam oktatói állománya több szempontból is első. A folyamatosan fejlődő nemzetközi oktatói csereprogram eredményeként az ENSZ által akkreditált kurzus több mint tízéves történetében először vesz részt négy külföldi oktató Finnországból, Horvátországból, Németországból és Svédországból.

Az MH BTKK kiképzőit támogató magyar oktatói állomány létszáma és összetétele is változatos. Megtalálható köztük két aktív állományú tiszt, két önkéntes műveleti tartalékos és egy nyugállományú katona is.
A több missziót megjárt önkéntes tartalékos állomány bevonása kitűnő lehetőséget ad tapasztalatuk, nyelvismeretük alkalmazására akár nemzetközi környezetben is.
Az instruktorok − akik között ugyancsak első alkalommal szerepel női oktató − bevonásával már a kiképzés elméleti és gyakorlati helyszínein készülnek a 17 magyar és az ENSZ 11 tagországát képviselő 15 külföldi tiszt fogadására.

Az MH BTKK parancsnoka, Apáti Zoltán ezredes javaslatára az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának jóváhagyásával folyamatban van egy bővített kiképző csoport − egy úgynevezett „pool" − összeállítása is, nagy tapasztalattal rendelkező, idegen nyelveket beszélő, de a Magyar Honvédség kötelékéből már kivált személyekből. E csoport első tagja ugyancsak részt vesz a tanfolyamon mint instruktor.

1595941874

Az úgynevezett nulladik hét során kialakítják az oktatói csoporton belül az elméleti és gyakorlati szakfoglalkozások végrehajtásának rendjét, a résztvevők pedig átesnek a különböző gyakorlati foglalkozásokhoz kapcsolódó szemrevételezéseken, illetve begyakorlásokon. E felkészítés minden tekintetben megfelel az ENSZ által támasztott szigorú kiképzési normáknak és követelményeknek. A hazai és külföldi oktatók kiválasztásának szempontja a nemzetközi katonai megfigyelői tapasztalat és a megfelelő angol nyelvtudás.

A szeptember 24-én kezdődő háromhetes tanfolyam során a kiképzők a különböző elméleti és gyakorlati szakfoglalkozások levezetése mellett – missziós tapasztalataikat felhasználva – mentorálják és folyamatosan értékelik a hallgatók tevékenységét.