Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Videón a britek első A400M szállító repülőgépe

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2014. augusztus 20. 14:51

Franciaország és Törökország után hamarosan a britek is belépnek az Airbus Military A400M Atlas közepes katonai szállító repülőgép üzemeltetőinek sorába, az előzetes átadási ütemterv szerint 2014 szeptemberében vehetik át az első példányt. Az említett Atlas (MSN15) augusztus 10-én “életre kelt”, hajtóműveinek beindítását követően teljesítette az első alacsony sebességű gurulópróbát a gyártó Sevilla-i telephelyén.

http://www.jetfly.hu/rovatok/repules/katonai/tipusok/videon-a-britek-elso-a400m-szallito-repulogepe/
A Brit Királyi Légierő összesen 22 darabot rendelt az Airbus Military új szállítógépéből: az első négy A400M várhatóan még idén megérkezik a típus leendő állomáshelyére, Oxfordshire-be, a Brize Norton légibázisra. A fennmaradó 18 repülőgép tervek szerint 2018 közepéig érkezik meg a haderőnemhez.

1595977285

Az A400M nemzetközi programjában résztvevő országok közül Franciaország volt az első üzemeltető, követte a sorban Törökország, mely először át se akarta venni az első repülőgépet, mivel az nem felelt meg a szerződésben foglalt műszaki követelményeknek. Az Atlas-t végül átvették, szeptemberben pedig következik a Brit Királyi Légierő, mint az új típus harmadik üzemeltetője, novemberben pedig várhatóan Németország is átveheti az első példányt.

Az Airbus Military A400M Atlas közepes katonai szállító repülőgépre napjainkig összesen 174 megrendelés érkezett: az említett négy ország mellett Spanyolország, Belgium, Malajzia és Luxemburg is rendelt a típusból.