Kultúra - 30. oldal
Katonazenekari fesztivált rendeznek Szolnokon
2022. augusztus 30. 21:48
Két év kihagyás után rendezik meg a XXV. Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivált szeptember 2-án, pénteken. Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a pandémia okozta kényszerszünet után idén nagyszabású programmal készülnek. Négy katonazenekar mellett fellép a szolnoki Tisza Táncegyüttes és a Bartók Béla Kamarakórus is.
Pikniket rendeznek a szolnoki RepTárban
2022. augusztus 30. 19:24
Többek között MiG-29 szimulátor, lézerharc és helikopter áthúzás várja azokat, akik kilátogatnak a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum programjára szeptember 3-án, szombaton.
Inter arma caritas – 446. adás
2022. augusztus 28. 14:02
„Ne úgy képzeljük a lelket, mintha valami csekélyke, szűk dolog volna, hanem úgy, mint egy egész belső világot, amelyben annyi pazar fénnyel berendezett lakás van. Ez nem is lehet másképpen, hiszen ott, a lélek bensejében van Istennek lakása is.” Avilai Nagy Szent Teréz gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.
Fokozott hanghatás
2022. augusztus 24. 7:02
Történelem, filmek, híres emberek, harckocsik, háborúk és csaták, sorozatok, sorsfordító események, könyvek, szellemi honvédelem. Ez itt a Fokozott hanghatás, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a honvedelem.hu közös podcastjének huszonkettedik adása. A műsorvezetők: Faragó Fanny és Ördög Kovács Márton. A hangmérnök: Ferenczi János. Tartsanak velünk!
Inter arma caritas - 445. adás
2022. augusztus 21. 8:55
Miként a testnevelés a testnek bizonyos minőséget ad, éppúgy a zene is képes formálni a lelkületet - mondta Arisztotelész. Ezzel a gondolattal köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.
A béke őrzői
2022. augusztus 20. 21:30
A több mint fél évszázados tradícióval rendelkező Debreceni Virágkarnevál idén egy új virágkocsival bővült: a Magyar Honvédség elsőként lépett saját installációval a nagyközönség elé. Az ötlet életre keltésében oroszlánrésze volt a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandárnak: nem csupán az elképzelés származott a Kossuth-laktanyából, de a virágkocsi díszítésében is sok önként jelentkező katona vett részt.
A béke őrzői
2022. augusztus 20. 21:14
A Debreceni Virágkarnevál 1966 óta a „cívisváros” egyik legnépszerűbb, legfontosabb eseménye. Idén a Magyar Honvédség és a debreceni lövészdandár közösen, saját virágkocsival csatlakozik az ünnephez. A katonák és a karnevál kapcsolata azonban már hosszú múltra tekint vissza…
Beszélgetés aktuális kérdésekről, problémákról, helyzetekről - podcast a Mária Rádióban
2022. augusztus 19. 14:29
Vajon tisztában van egy háború következményeivel a mai középkorú, s fiatalabb nemzedék? Mit élhet át harci helyzetben egy katona? Érezhet félelmet? Mi, civil emberek hogyan dolgozzuk fel a háborús helyzetet lelkileg? Kérdések, amelyekre megpróbál választ adni a Mária Rádió podcastjának beszélgetése, amelyben megszólal dr. Lippai Péter dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokság szárazföldi haderőnemi szemlélője, aki parancsnokként, törzsfőnökként három katonai misszióban vett részt, s Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök. A szerkesztő Fodor Endre.
A béke pártján állunk, de a békéhez erő kell
2022. augusztus 18. 21:37
Nyolcadik alkalommal adott otthont Székesfehérvár a kiváló karmester, Fricsay Richárd alezredes nevét viselő regionális katonazenekari fesztiválnak augusztus 18-án, csütörtökön. A Zichy ligetben megrendezett zenés kulturális programot Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere nyitotta meg.
Zene, sport és honvédelem
2022. augusztus 14. 9:21
Elsőre nem tűnik könnyedén összeegyeztethetőnek e három, látszólag teljesen különböző terület. Ám, ha belegondolunk, számos kapcsolódási pontot fedezhetünk fel: például a sport erősíti a zenét, hisz mindkettőhöz kellő tüdőkapacitás szükséges.